2024. június 2. - Kármen, Anita

Az MDF a józanító erő?

A Magyar Demokrata Fórum (MDF) a többpártiság záloga, a politikai élet "józanító ereje" - mondta a pártelnök a Borsod megyei Sajószentpéteren, ahol kampányzáró rendezvényüket tartották csütörtökön.
2010. április 8. csütörtök 23:40 - HírExtra
A helyi sportcsarnokban a mintegy kétszáz fős hallgatóság előtt Dávid Ibolya kijelentette: ez a három-négy hét nem az MDF elkeseredett harcáról szólt. Ennek intő példának, jelnek kell lennie mindenki számára, hogy ebben az országban így jár majd mindenki, aki nem az aktuális hatalmasságokat szolgálja.

A pártelnök kifejtette: mindez azért volt, hogy elnémítsák Bokros Lajost, az MDF miniszterelnök-jelöltjét - aki szintén felszólalt a rendezvényen - és a Magyar Demokrata Fórumot. Azt a pártot, amely a leginkább harcolt a korrupció ellen és több konkrét esetben is felemelte ellene a szavát.
Mint mondta, a vasárnapi választáson múlik, lesz-e valódi többpártrendszer Magyarországon, lesz-e érdekképviselet, és lesz-e egy politikai hatalomnak ellensúlya. Kontroll, finom egyensúly, amelynek az MDF a záloga - ismertette érveit. Szerinte ha négy-öt párt van a parlamentben, akkor kizárt a kétharmados többség.

Véleménye szerint senkinek nincs "a bölcsek köve a zsebében", a tét pedig nagy.
Felidézte a húsz évvel ezelőtti április 8-át, a rendszerváltás utáni első választást, amikor - mint mondta - még emelkedettség volt a politikában és a közéletben. Akkor ő maga is azt hitte - tette hozzá -, hogy majd jobban megbecsülik egymást a magyarok. Akkor úgy vélte, rövid időn belül felvirágoztatják az országot.

Kifejtette: Antall József volt miniszterelnök bölcsességét hiányolja, aki az első szabad választások után azt mondta, azt tartja győzelemnek, ha az ellenzék és a kormánypártok a legjobb erőiket bevetve együtt dolgoznak.

Hozzátette: erre a bölcsességre vár húsz éve a politikában. Egy "buta szerepjátszás" tévútra vitte Magyarországot, amely szerint a mindenkori ellenzéknek az a dolga, történelmi hivatása, hogy mindent ellenezzen, legyen az jó vagy rossz. Ez a szerepjátszás és szembenállás tette elviselhetetlenné a közéletet. Elmaradt az értelmes vitatkozás, az elmúlt időszakban az indulatok szinte már gyűlölködésbe csaptak át - részletezte Dávid Ibolya, kitérve arra, hogy összefogás nélkül nem létezhet egy ország sem.

A mindennapokban is megjelent a széthúzás: rokonok, barátok között - folytatta. A Magyar Demokrata Fórum az egyetlen párt, amely szerint le kell verni azt a néhány "alappillért", amelyek az ország felemelkedése szempontjából a legfontosabbak, megalapozzák a közös programot - mondta. Beszámolt arról, hogy három fő kérdésre építették programjukat, amely a jövő nemzedék számára a munkahelyteremtésre, a ma dolgozók és az idősek nyugdíjára, illetve az ország versenyképességére fókuszál.

"Emiatt volt ez a nagy támadás", amely az MDF-et érte, a demokrácia huszadik évében ugyanis a kampány nem arról szólt, hogy kiállnak a pártok és próbálják elnyerni a választók bizalmát. Hónapokon keresztül tartottak "kiszorítási versenyt", abban össze is tudtak fogni - jelentette ki.
Dávid Ibolya kampányzáró beszédét vastapssal fogadták a résztvevők. A rendezvény hivatalos része után koncert, majd állófogadás várta a hallgatóságot.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását