2024. május 9. - Gergely

Tisza-parti nyár Szolnokon

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is tízezreket várnak Szolnokon a megyeszékhely egyik legnépszerűbb eseményére, a péntektől négy héten át tartó Tisza-parti Nyár programsorozatára.
2010. július 13. kedd 20:47 - HírExtra
A rendezvénynek az Aba-Novák Kulturális Központ melletti Hild tér ad otthont, ahol augusztus 7-ig nyolc alkalommal várják majd zenés, táncos előadásokkal, bemutatókkal és előadásokkal az érdeklődőket - mondta Molnár Lajos Milán, a szervező kulturális központ ügyvezető igazgatója kedden az MTI-nek.

A Tisza-parti Nyár tematikus napokra épül. A pénteki nyitóesten Hevesi Tamás ad koncertet, szombaton a Rádió 1 születésnapja alkalmából élő show-val várják a látogatókat.

A fellépők sorában idén is meghatározó szerep jut a már befutott, vagy éppen szárnyait próbálgató szolnoki tehetségeknek. A főszervező a sorozat későbbi programjai közül kiemelte a Világok zenéi mottót viselő napon a szolnoki kötődésű Cozombolis fellépését, valamint a Póka Egon nevével fémjelzett 200 Gitár Bluesfesztivált. Utóbbi érdekessége, hogy a szolnoki Tiszaligetben párhuzamosan zajló Gitármánia tábor mintegy kétszáz résztvevője is közreműködik a dzsemborin.

A programsorozaton fellép Tóth Vera, a Kistehén, lesz nótashow és a Budapesti Operettszínház sztárjait felvonultató Operett- és Musical Gála.

A fesztivált 2000-ben hívták életre Szolnokon; akkor még a Kossuth tér szolgált a műsorok helyszínéül. Néhány év szünet után 2007-ben újjászületett a kezdeményezés, amely azóta is Szolnok egyik leglátogatottabb kulturális seregszemléje, évről-évre tízezreket vonz a Hild térre. A Tisza-parti Nyár többször elnyerte az Észak-alföldi Régió Kiemelt turisztikai rendezvénye címet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását