2024. május 10. - Ármin, Pálma

Korábban jöhet a földrengés

A nagy földrengés (Big One), amely a geológusok szerint rövidesen lesújt Kaliforniára, még a vártnál is korábban bekövetkezhet egy tanulmány szerint.
2010. augusztus 23. hétfő 21:16 - HírExtra
A Kaliforniai és az Arizonai Egyetem kutatói a Csendes-óceánhoz tektonikus lemezekkel kapcsolódó, Kaliforniát észak-déli irányban átszelő Szent András-törésvonal egyik szakaszán az elmúlt 700 év alatt történt földrengéseket tanulmányozták.

A Los Angelestől 160 kilométerre északnyugatra található Carrizo Plain körzetében elvégzett kutatás révén kiderült, hogy a térségben jóval nagyobb volt az erős földrengések száma, mintsem a tudósok gondolták volna. E földmozgások között 45 évtől 144 évig terjedő idő telt el.
Lisa Grand Ludwig, a Geology című szakfolyóirat szeptemberi számában megjelenő tanulmány vezetője közleményében rámutat: a számok tanúsága szerint közel van a következő földrengés a Szent András-törésvonalon.

Tény, hogy a térségben a legutóbbi Big One – a 7,8-os erősségű Fort Tejon-i földrengés 1857-ben - több mint 150 éve történt.

A tudósok szerint nem igaz az az általánosan elfogadott elgondolás, amely szerint a törésvonalon 200-400 évenként történik nagyobb földrengés.

A geológusok szerint 70 százalékos az esélye egy pusztító kaliforniai földrengésnek a következő harminc évben.

Ken Hudnut, az Amerikai Földtani Intézet (USGS) munkatársa szerint a tanulmány igen fontos, mert megkérdőjelezi az igen erős, de nagy időközönként bekövetkező földrengések elméletét.
Sinan Akciz kutató, aki szénmintákat vett a Szent András-árokból, amelyek segítségével meg tudták állapítani a korábbi földrengések időpontját és erejét, szintén nem túl derűlátó a helyzetet illetően: ha az elmúlt 700 évben nem is voltak gyakoribbak a földrengések, kevésbé drámaiak voltak, az erősségük 6,5 és 7,9 közötti volt.

Lisa Grand Ludwig reméli, hogy a tanulmány felnyitja a legnépesebb amerikai szövetségi állam, Kalifornia lakóinak szemét, akik szerinte nem vesznek tudomást az esetleges pusztító földrengés veszélyéről.

„Felhős az ég... És biztosan esni fog? Nem. Ha felhőt lát az ember, veszi az esernyőjét. Ez a célja ennek a tanulmánynak is: hogy felkészülhessünk” – mondta.

A legutóbbi pusztító földmozgás az 1906-os San Franciscó-i földrengés volt az 1300 kilométer hosszú Szent András-törésvonalon. A 7,8-as erősségű földrengés lerombolta a várost, mintegy háromezren vesztették életüket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását