2024. május 6. - Ivett, Frida

Több millió gyermek életet mentenek meg évente fiatal nők

A fiatal nők oktatása 4 millió gyerek életét mentette meg 2009-ben világszerte - állítja egy pénteken megjelent tanulmány.
2010. szeptember 17. péntek 15:48 - HírExtra
Amerikai kutatók 175 ország 915 népszámlálását és felmérését elemezték, amelyek az 1970 és 2009 közötti négy évtizedben követték nyomon az oktatást, gazdasági fejlődést, a HIV-fertőzések arányát, valamint a gyerekhalálozást.

Becslésük szerint 2009-ben 4,2 millióval kevesebb gyerek halt meg annak köszönhetően, hogy a fejlődő országokban élő, gyerekvállalási korban lévő nők képzettebbek a korábbinál.
1970-ben a fejlődő országokban élő, 18 és 44 év közötti nők átlagosan két évet jártak iskolába, ez 2009-re közel hét évre emelkedett.

A Bill és Melinda Gates Alapítvány által támogatott tanulmány a The Lancet című brit orvosi folyóirat pénteki számában jelent meg.

A képzettebb nők gyakrabban használják az egészségügyi szolgáltatásokat, választásaik szülőként, a táplálás és a higiénia területén sokszor jobbak.

"Ez emlékeztet bennünket arra, hogy az olyan alapvető beavatkozások mellett, mint az immunizálás, többet kell befektetnünk az oktatásba" - hangsúlyozta Mickey Chopra, az UNICEF egészségügyi vezetője, aki a kutatásban nem vett részt.

A tanulmány következtetéseivel azonban nem minden szakember ért egyet. William Easterly, a New York-i Egyetem kutatója megkérdőjelezi a használt statisztikai módszereket, úgy véli, a szerzők nem vettek figyelembe más tényezőket, amelyek hozzájárulhattak a gyerekhalálozás csökkenéséhez.

A The Lancet különkiadásában tette közzé az UNICEF az öt év alatti gyerekek halálozási arányáról szóló adatait. Eszerint az 1990-es 12,4 millió gyerekhalálozás 2009-re 8,1 millióra csökkent. Ez egyharmados visszaesést jelent: az 1990-es 89 ezrelékről 2009-re 60 ezrelékre.
A jelentés rámutatott, hogy az összes gyerekhalálozás fele 2009-ben csupán maroknyi országban, Indiában, Nigériában, Kongóban, Pakisztánban és Kínában történt.

Az ENSZ millenniumi fejlesztési céljai között szerepelt, hogy 2000 és 2015 között kétharmadával csökkenjen világszerte az öt év alatti gyerekek halálozása.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását