2024. május 11. - Ferenc

Jobbik: politikai okokból állították elő Szegedi Mártont

A Jobbik felháborodott miskolci polgármester-jelöltjének rendőrségi előállításán, az esetről a párt vasárnapi közleményében úgy fogalmaz: Szegedi Mártont egy nyilvánosan meghirdetett sajtótájékoztatón politikai okokból tartóztatta le a rendőrség.
2010. szeptember 26. vasárnap 18:50 - HírExtra
A Jobbik szerint Szegedi Márton a sajtóeseményen a választási eljárásról szóló törvénynek megfelelően próbálta a sajtó előtt bizonyítani, hogy a "magát magyarnak nevező szocialista párt olyan módon fedte le a Jobbik miskolci plakátjainak zömét, hogy az károkozás nélkül nem eltávolítható".

Hozzáteszik: az MSZP története során már sokadik alkalommal sértette meg a magyar törvényeket, "ráadásul ezúttal is szervezett formában". "A rendőrség Szegedi Márton polgármesterjelöltet bizonyítási eljárásának megkezdésekor vette őrizetbe" - áll a közleményben.

A rendőri fellépés a Jobbik véleménye szerint hibás volt, de ezen túl különösen elkeserítőnek nevezik azt, hogy a rendőrséget "még mindig a demokratikus magyar pártok ellen vetik be, miközben Miskolcon, de az egész országban romokban hever a közbiztonság".

A Jobbik Magyarországért Mozgalom elfogadhatatlannak tartja, hogy "míg politikusokat jogkövető magatartásért őrizetbe vesznek, addig olyan gyilkosokat, mint K. Rajmund, feltételesen ugyan, de szabadlábra helyeznek".

A Jobbik szerint Miskolc egyes részein, az avasi lakótelepen már nappal is csak félve merészkednek ki az emberek az utcákra a katasztrofális közállapotok miatt. "Szemben Orbán Viktor két hetes ígéretével, az emberek, nemhogy az utcákon, még a saját otthonukban sem érezhetik magukat biztonságban, köszönhetően többek között az ehhez hasonló, teljesen felesleges rendőri akcióknak" - írják.

A Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vezetői személyesen intézkednek Szegedi Márton ügyében - áll a közleményben.

A Jobbik miskolci elnöke, egyben miskolci polgármesterjelöltje vasárnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy saját kezűleg távolít el egy MSZP-s plakátot, mivel a szocialisták felülragasztják sajátjaikkal a Jobbikéit, és ezzel törvénysértést követnek el.

Ezt követően levette Káli Sándor miskolci MSZP-s polgármesterjelölt plakátját egy villanyoszlopról, annak ellenére, hogy ennek következményére a rendőrség figyelmezette. A hatóság ezután előállította Szegedi Mártont, aki ellen rongálás miatt indítanak szabálysértési eljárást.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását