2024. május 8. - Mihály

Amire a diákok panaszkodnak...

Fej-, hát- és nyakfájdalomra panaszkodnak a diákok - a szakértők szerint "rémisztő" a fájdalmak gyakorisága.
2010. október 7. csütörtök 09:16 - HírExtra
Egy vizsgálat során 1200 müncheni gimnazista 80 százaléka panaszkodott fejfájásra, ötven százalékukat egyéb, például hát- és nyakfájdalom kínozza - mondta el Andreas Straube a Mannheimban rendezett német fájdalomkongresszuson.

Közel ötven százalékuk érzi túlterheltnek magát. Christoph Maier bochumi orvos ijesztőnek nevezte a számokat, és megelőző stratégiák kidolgozására szólított fel, valamint figyelmeztetett arra is, hogy a fájdalommal küzdő páciensek gyógyszerfüggővé válhatnak, amennyiben nem a megfelelő szert kapják.

Straube szerint a megkérdezett 14-15 évesek 23 százaléka érzi úgy, hogy stresszben él, amely szintén fájdalmakat idézhet elő. A fiatalok több mint tíz százalékának naponta kevesebb, mint egy óra előre be nem osztott ideje van, ötven százalékuknak két órája.

"Az eredmények alapján fel kell tennünk a kérdést, hogy az élet besűrűsödése és felgyorsulása mindannyiunk számára hasznos-e és hogy nem vezet-e ez problémákhoz" - mondta Straube.
A professzor ellenszerként a testmozgást javasolja, hiszen "aki mozog, az kevesebb fájdalmat érez". Javaslata szerint az iskolákban be kell vezetni a 20-30 perces futást, emellett a gyerekeknek relaxációs technikákat is tanítani kellene.

Maier kifejtette: a nyugati országokban nőtt a gyógyszerfüggő páciensek száma, ezzel párhuzamosan egyre több a hibás kezelésekre utaló jel. Gyakori, hogy a pszichoszomatikus betegségekben vagy ismeretlen eredetű fájdalmaktól szenvedő betegeket jóakaratú vagy nem megfelelően informált orvosok meggondolatlanul ópiáttartalmú gyógyszerekkel kezelik, emiatt pedig növekszik a függőség kialakulásának veszélye.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását