2024. május 12. - Pongrác
Szombat reggel kiürítették Kolontárt, mivel tovább gyengült az ajkai iszaptároló sérült 10-es kazettájának gátja, Devecser lakosságát pedig felszólították, hogy készülődjön az esetleges kitelepítésre A kitelepített embereket Ajkán helyezik el.
2010. október 9. szombat 09:30 - HírExtra
Győrben felkészültek a devecseriek fogadására, ha sor kerülne a kitelepítésükre - közölte a megyei katasztrófavédelem vezetője szombaton délután az MTI-vel.

Szűts György közlése szerint arra is készen állnak, hogy a város teljes lakosságát elhelyezzék. (Devecser honlapján az olvasható: 5300-an élnek a településen.) Mint mondta, a jelentős létszám miatt több sportcsarnokot, tornatermet, kollégiumot készítettek fel az érkezők fogadására. Hogy melyeket, azt egyelőre nem kívánta közölni.

A Veszprém Megyei Védelmi Bizottság szombat délutáni ülését követően jelentette be Kontrát Károly belügyi államtitkár, hogy Devecsert illetően "esetleges kitelepítésről" intézkedtek. Közlése szerint a MÁV öt vasúti szerelvényt készített elő a devecseri állomásra, hogy ha szükségessé válik, a lakosokat egyszerre Győrbe szállíthassa. Rámutatott, hogy elkészítették a győri befogadási és elhelyezési tervet is.


Kolontár: rendőr őrzik az üres falut

Házról házra járva ellenőrzik a rendőrök, hogy elhagyták-e a lakosok a hatósági felszólítás alapján otthonaikat a Veszprém megyei Kolontáron; a néptelenné vált utcákon csak tűzoltók, katonák és mentősök tartózkodnak, a falut lezárták.

Az MTI tudósítói és a helyi lakosok és a polgármester által már korábban "halott falunak" nevezett településre szombat délben újra bejutva azt látta, porvédő maszkot viselő rendőrök becsengetnek vagy bekopognak minden ajtón, név szerint ellenőrizve, hogy minden lakos eleget tett-e a hatósági felszólításnak.

Az utcákon állatvédők gyűjtik össze azokat a kutyákat és macskákat, amelyeknek tulajdonosai kérték, hogy menekítsék ki őket a kora reggel magára hagyott faluból.

A település összes üzlete zárva van, a házak ablakain a redőnyök leeresztve, a lakók hátra hagyták értékeiket.

Az utcákon civil autót már nem látni, több mentőautó, soktucatnyi katonai teherautó, tűzoltó- és rendőrautó viszont van a faluban.

Délre megérkeztek a földgyaluk, hogy elkezdjék a falut kettészelő védőgát építését. A szakemberek már kijelölték a polgármesteri hivatal közvetlen közelében elhaladó, 4-5 méter magas, 20 méter széles és 400 méter hosszú építmény helyét. A tervek szerint hétfő hajnalra elkészülő gáttal próbálják megvédeni a veszprémi falut, és elterelni az esetleg kizúduló vörösziszapot a szomszédos Devecsertől.

A hajnalban kiürített falu háborús övezethez hasonlít, annyi különbséggel, hogy fegyvertelen katonák és járművek róják az utcákat. A térség fölött órák óta katonai és rendőrségi helikopterek köröznek, és figyelemmel kísérik a gépjárműmozgást, valamint a Kolontártól néhány kilométer távolságra lévő, ismét megsérült zagytározót.

A tározó körül három munkagépet látott dolgozni az MTI tudósítója.

Megérkezett az EU katasztrófavédelmi ügyelet

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a Monitoring és Információs Központ tisztjének feladata, hogy előkészítse egy öttagú uniós szakértői csoport hétfői érkezését az iszapömléssel sújtott ajkai térségbe.
   
 A nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező szakértői csoport a magyar hatóságokkal együttműködve a vörös iszap negatív környezeti hatásainak felméréséhez és a károk felszámolásához, csökkentéséhez járul hozzá javaslataival.


Lezárták Devecsert

Devecser minden bevezető útját lezárta a rendőrség, csak a mentési munkálatokban részt vevő járművek és buszok hajthatnak be a városba.

Devecserben jellemző kép, hogy a város lakói csoportokba verődve beszélgetnek az utcákon. Mindenütt fehér ruhás munkásokat látni, és minden utca minden kereszteződésében rendőrök és polgárőrök posztolnak.

A devecseri művelődési házban ülésezik a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság is, amelyen részt vesz Kontrát Károly belügyi államtitkár is. A bizottság meghallgatja Bakonyi Zoltánt, az ajkai timföldgyár vezérigazgatóját.

Horváth Ottó használtcikk-kereskedő, egy nagyobb csoportosulás "szóvivője" azt mondta az MTI tudósítójának, hogy "a fél város elment már Sümegre, Zalahalápra, Gógánfára és más településekre".

Horváth Ottó elmondása szerint reggel hangszórós autóból tájékoztatták a lakosságot, hogy Kolontár lakosságát kitelepítik, s esetleg erre kell készülniük a devecserieknek is. Az utcán beszélgető emberek szerint itt veszélyes lesz élni, mint fogalmaztak: ezt a "vörös szörnyűséget" soha nem lehet maradéktalanul eltüntetni. A 31 éves Horváth Ottó ennek ellenére azt mondja, ő marad a családjával Devecseren, nem költözik el.

Devecser utcáin több helyütt is figyelmeztető táblák jelzik: "a vörös iszap a bőrre kerülve égési sérüléseket okoz, azonnal le kell mosni".

A devecseriek reménykednek, hogy nem jön már újabb áradat. Horváth Ottó látta a hétfői iszapömlést, amely "egyszerűen borzalmas volt", mint mondta: a belvárostól 100-150 méternyire zúdult el a méteres iszapfolyam és vitt, sodort magával mindent: tyúkokat, kutyákat, disznókat, ajtókat, ablakokat és rengeteg hasábfát. Elmondása szerint unokatestvére menteni akarta az új házából az értékeit, s derékig megégett.

 


Somlóvásárhelyen nem várható kitelepítés

Marton László, Somlóvásárhely független polgármestere azt reméli, hogy náluk nem lesz "kitelepítés". Mint szombaton az MTI tudósítójának beszámolt róla: elvégezték azokat a munkálatokat - töltést, gátat építettek -, amelyekkel a Torna-patak újabb áradását kivédhetik.

Baj csak akkor lenne, ha az iszapáradat Devecsertől a patakból kiöntve "jönne el" hozzájuk - jegyezte meg a polgármester, akkor viszont mindenki a Somló-hegyre menekülne - tette hozzá.
Marton László szerint a lakosság körében a kolontári kiürítés hírére volt egy kis pánik szombaton reggel, de azóta megnyugodtak a kedélyek.

Devecsert szinte hermetikusan elzárták a rendőrök, a csak traktorokkal járható földes bekötőutakat is rendőrautók állják el.

A 8-as főút felőli bejáratnál tűzoltó- és rendőrautók láthatók, valamint rendőrök, akik elterelik el a forgalmat a várostól.

Orbán: felkészültünk a baj elhárítására


Felkészültünk a baj elhárítására, egy újabb gátszakadás esetén meg tudjuk védeni Devecser hatezer lakosát, és Kolontár polgárai is biztonságban vannak - mondta Orbán Viktor kormányfő azt követően, hogy a kabinet több tagjával megtekintette az ajkai zagytározó újabb repedését, amely 7 centiméteres.

 A kormányfő az ajkai tűzoltóságon szombat délelőtt megtartott rendkívüli nemzetközi sajtótájékoztatón azt mondta: félmillió köbméter iszap ömölhet ki a leszakadt sarkú tározóból a településekre, ezért került sor Kolontár 715 lakosának kimenekítésére. Az éjszaka folyamán hozott döntést délelőtt 9 órára végrehajtották, és Devecser 6 ezer lakóját is felkészítették egy hasonló intézkedésre. Ezekre utalva a miniszterelnök úgy fogalmazott: "szomorúság, nyugtalanság van, pánik nincs".

A honvédség 319 katonája és 127 járműje, valamint öt vasúti vagon készen áll az emberek esetleges kimenekítésére Devecserben, a települések határában minden szükséges műszaki eszköz és a szennyeződés közömbösítésére alkalmas anyag rendelkezésre áll - fűzte hozzá a kormányfő. A kiürített Veszprém megyei faluban megteremtették a vagyonbiztonságot - mondta Orbán Viktor.

 A kormányfő bejelentése szerint egy gát megépítésével próbálják elterelni az esetlegesen kiáradó iszapot, és megvédeni az emberek életét és értékeit. Olyan mértékben megsérült az ajkai vörösiszap zagytározója, hogy feltehetően ismét bedőlhet.
 Az összes magyarországi vörösiszap-tározó ellenőrzése már zajlik - erősítette meg kérdésre válaszolva a miniszterelnök.

 A Mal Zrt. üzemének újraindítása kizárólag kormánydöntéssel lehetséges, ez a döntés egészen biztosan nem fog a hétvégén megszületni, leghamarabb hétfőn történhet - hangsúlyozta Orbán Viktor. "Ez az ügy nem úgy lesz elintézve, ahogy általában eddig szokás volt - mondta  a felelősségre vonásra utalva, és hozzátette: "Magyarországon néhány hónapja új időszámítás kezdődött".

    Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, jelenleg még nincs olyan információ, amely alapján az emberi felelősség voltát pontosan meg tudnák állapítani, de határozottan állítja, hogy emberi felelősséget kell keresni.



Lakást bérel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a bajba jutott kolontáriaknak


Legalább fél évig lakást bérel - elsősorban az ajkai térségben - a reménytelen helyzetbe jutott kolontáriaknak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.


A szeretetszolgálat a felajánlásról szombaton azután tájékoztatta az MTI-t, hogy elnöke, Kozma Imre atya felvette a kapcsolatot Orbán Viktor miniszterelnökkel és Pintér Sándor belügyminiszterrel az iszapömlés károsultjainak további megsegítéséről.

A lakásbérlés koordinálására Ajkán irodát állít fel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely az anyagi támogatás mellett méltányos áron bérelhető jó állapotú lakások felajánlását is várja.


Nem gipszezik tovább a Marcalt

Az ecetsav után a gipsz vízbe keverésével is felhagytak a Marcalon, mivel a folyó pH értéke mostanra 8,5 alá csökkent, azaz természet közeli tartományban van - közölte szombat délelőtt Janák Emil, az Észak-dunántúli Vízügyi és Környezetvédelmi Igazgatóság vezetője.

Janák Emil az MTI-nek küldött közleményében azt írta, hogy a Marcal felső szakaszáról érkező gipsz további oldódását légbefúvásos technológiával biztosítják. A vizet azért dúsítják levegővel, hogy az ülepedésre hajlamos gipsz hatékonyabban feloldódjon.

Tájékoztatása szerint a Koroncót Rábapatonával összekötő közúton a Marcal-hídnál a lezárást feloldották, mivel pénteken a veszélyes savazási tevékenység megszűnt, a helyszínen tárolt anyagokat elszállították. Jelenleg mérik a víz pH-értékét és levegőt fújnak a vízbe, amely a közlekedőkre nem jelent veszélyt.

Közölte: a pH-értékek és egyéb jellemző paraméterek mérése folyamatos, a következő napokban a területen egyéb beavatkozás nem várható.

A Marcal alsó szakaszára a Bakonyból lefutó mellékvízfolyásokból megkezdődött az élet visszatelepülése - tette hozzá.

Orbán: gátat építünk!


A kiürített Veszprém megyei faluban megteremtették a vagyonbiztonságot - mondta a kormányfő az ajkai tűzoltóságon tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján. Bejelentése szerint egy gát megépítésével próbálják elterelni az esetlegesen kiáradó iszapot, és megvédeni az emberek életét és értékeit - mondta a kormányfő az ajkai tűzoltóságon tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Olyan mértékben megsérült az ajkai vörösiszap zagytározója, hogy feltehetően ismét bedőlhet - mondta Orbán Viktor kormányfő szombaton, azt követően, hogy a kabinet több tagjával megtekintette a sérült tározót.


Megérkeztek Ajkára az első kolontáriak

Mintegy ötven, a kora reggeli órákban kitelepített kolontári lakos már megérkezett az ajkai befogadó állomásra.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőjének szombaton tíz órakor kiadott tájékoztatása szerint a kitelepítés folyamatosan zajlik, Ajkán három befogadó állomás várja az embereket. Rendben történik a lakosság szállítása a befogadó helyekre,az embereket összeírják, egészségügyi ellátásuk megoldott.

A befogadó helyen a Krízis Intervenciós Csoport önkéntes pszichológusa mellett gyerekekkel foglalkozó szakemberek is jelen vannak.

Védőgát Kolontár megmentésére?


Egy négy-öt méter magasságú védőgát építésével akarják megmenteni Kolontárt a szakemberek egy esetleges újabb gátszakadástól - közölték az MTI helyszínen lévő tudósítójával szakemberek a teljesen kiürített veszprémi település polgármesteri hivatala előtt.

Tájékoztatásuk szerint a hármas körgát építése közben erős elmozdulásokat, szakadásokat mértek a már megsérült tározónál, ezért döntöttek a település azonnali kiürítéséről, az ott élő mintegy 800 ember már el is hagyta a falut.

A szakemberek az MTI tudósítójának azt mondták, egy 40 méter hosszú, négy-öt méter magas, kőből és földből épített gáttal szelik ketté a települést, hogy az alacsonyan fekvő részen esetleg átfolyó újabb vörösiszap-lavina ne veszélyeztesse a hét eleji katasztrófában épen maradt házakat.

A gát építésének tervezése hajnalban kezdődött, már fejtik a bányákban a megépítéséhez szükséges köveket, még szombaton el is kezdik az építést, és várhatóan két napon belül befejezik.

Devecser nincs veszélyben


Nincsenek veszélyben Devecser lakói és épületei, és ha a védőgát Kolontáron elkészül, az esetleg kizúduló vörösiszap elkerüli a Veszprém megyei kisvárost - nyilatkozták szakemberek szombat reggel az MTI tudósítójának.

A szakértők egy négyszáz méter hosszú, négy-öt méter magas gátat építenek, amelynek koronateteje hat méter, az alja pedig húsz méter széles lesz.

A gát kettészeli majd a vörösiszappal elöntött Kolontár települést, ezzel megvédik a hétfői áradatban épen maradt településrészt. A 8-as útig vezető védőgátat úgy építik, hogy ha ismét vörösiszap ömlene Devecser határába, az a település lakóházaitól messzebb terüljön el.
Szakértők szerint a sűrűbb tartalmú iszap lassabban árasztaná el ezt a részt, és a védőgát képes megmenteni Kolontárt, illetve Devecsert.

Hétfőn az Ajka melletti zagytározó gátjának szakadása után a vörösiszap-áradat Kolontáron 35, Devecseren 273, Somlóvásárhelyen 14 házat öntött el és több mint 40 utcát tett járhatatlanná.
A katasztrófa eddig hét ember halálát okozta, egyet még keresnek. Közel 150 ember szenvedett égési sérüléseket az erősen lúgos tartalmú iszaptól.

A devecserieket nem kell kitelepíteni


Devecsert egyelőre nem kell kitelepíteni, erre csak a zagytározó esetleges átszakadása esetén lesz szükség, de a lakosoknak fel kell készülniük az esetleges kitelepítésre - mondta Dobson Tibor kárfelszámolási szóvivő szombat reggel az MTI-nek.

Hangsúlyozta: Devecser lakosságának az esetleges kitelepítésre kell felkészülnie, de erre még nincs szükség. A tározó esetleges átszakadása esetén kellene kitelepíteni a lakosságot, de ennek a valószínűsége egyelőre csekély - jelentette ki.
Mint mondta, ha a kitelepítésre sor kerülne, a lakosokat nem szállítanák el, mint Kolontárról, hanem a településen belül, védett területen helyeznék el őket.

A kiürült falu

A lakosok már korábban is "halott falunak" nevezték településüket, ahol az utcákon most csak katonákat, rendőröket és mentősöket, valamint tűzoltókat lehet látni, és autóbuszokat, amelyek arra várnak, hogy az esetleg még itt maradt embereket Ajkára szállítsák.

A televízióstábok elhagyták a falut, csak néhány külföldi társaság műholdas autójának elszállításáról intézkednek még a rendőrök.

Minden üzlet bezárt, az emberek némán és csendben vették tudomásul, hogy saját biztonságuk érdekében el kell hagyniuk az otthonukat. Az MTI helyszínen lévő tudósítójának azt mondták, "ennél már csak jobb lehet, hiszen odavan mindenünk".

A faluba érkeznek a munkagépek, hogy elkezdjék a gát építését, a szakemberek már jelölik az építési területet.

A térség fölött órák óta katonai helikopter köröz, és figyelemmel kíséri a kiürítés folyamatát, valamint a Kolontártól néhány kilométer távolságra lévő zagytározót.

Orbán Viktor kormányfő és a kabinet több tagja a megsérült gát közelében tájékozódik szakemberekkel.

Helyszíni döntés


Dobson Tibor kárfelszámolási szóvivő az MTI-vel közölte, hogy a kiürítésről a Pintér Sándor belügyminiszter vezetésével a helyszínen összeült védelmi bizottság döntött szombat kora reggel.

Kolontár területén a rendőrség hangszórókon értesítette a lakosságot a kitelepítésről, az ott tartózkodó bel- és külföldi tudósítóknak el kellett hagyniuk a települést.

Az Országos Rendőr-főkapitányság közlése szerint Kolontár község kitelepítését 350 rendőr segíti és biztosítja, a helyi rendőri erőket a Készenléti Rendőrség 300 fővel erősítette meg. A helyszínt különböző megfigyelési pontokkal, mozgó vezetési ponttal, helikopteres és hőkamerás ellenőrzéssel biztosítják.

Közölték: a rendőrség elsődleges feladata továbbra is a közrend, a közbiztonság fenntartása, a jogsértések megelőzése, illetve a területzárási feladatok ellátása.

A Honvédelmi Minisztérium pedig arról tájékoztatta az MTI-t, hogy 320 katona és 127 technikai eszköz (közöttük autóbuszok is) a helyszínen vannak, és részt vesznek a kitelepítésben.
A településen élők szemmel látható fegyelmezettséggel viselték a hatósági intézkedést, az előírásnak megfelelően egy táskával jelentek meg a sok tucatnyi autóbusznál, amely Ajkára szállította őket. A kitelepítés nem sokkal reggel 8 óra utánra befejeződött.

Szombat reggel felszólították Devecser lakosságát, hogy készülődjön az esetleges kitelepítésre, pakolja össze egy táskába a legszükségesebb dolgait; rendőrségi hangszórós autó járja az utcákat, mindenhol katonákat és rendőröket lehet látni.

A térségben tartózkodik Orbán Viktor miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter, Hende Csaba honvédelmi miniszter, Hatala József országos rendőrfőkapitány és Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató.

A szakemberek szerint a tározóban lévő és szakadással fenyegetett tározóban lévő vörösiszapnak sokkal kevesebb a víztartalma, mint amely hétfőn a településre zúdult, de a sűrűbb folyam nagyobb veszélyt jelenthet. Hétfő délután mintegy 40 perc alatt öntötte el a három települést a vörös sárfolyam, és magával ragadott szinte mindent, hét ember halálát okozta, egy eltűnt személyt pedig még mindig keresnek. A katasztrófában csaknem 150 ember szenvedett égési sérüléseket az erősen lúgos tartalmú iszaptól.

Hende: minden helyzetre fel vagyunk készülve

A legrosszabb forgatókönyv esetére is kidolgozott tervei vannak a honvédség, a katasztrófavédelem, a rendőrség és a mentők összehangolt erőinek; ha szükséges még több katonát küldenek az iszapömlésben érintett településekre - jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter.

A tárcavezető elmondta: a tározó falának meggyengülése után teljes egészében evakuálták Kolontárt, és ha szükséges, akkor készen állnak Devecser kiürítésére is.

A honvédség 320 katonája mintegy 130 technikai eszközzel vonult fel, amelyek között helikopterek, speciális járművek, mentőautók és túlnyomórészt teherautók vannak. Ezek egy fordulóval 3 ezer embert is elszállíthatnak a környékről - fűzte hozzá.

Mint közölte: a katasztrófavédelem ezenkívül a volántársaságok buszait és a MÁV vonatait is bevonta az esetleges evakuációba.

Elmondta, hogy egyelőre nem kaptak olyan kérést, amely további létszámbővítésre vonatkozna, de ha szükséges, újabb és újabb erőket küldenek a helyszínre. "Ha kell, a honvédség a teljes személyi állományát mozgósítja" - hangsúlyozta Hende Csaba.

Az MTI kérdésére elmondta azt is, hogy Kolontáron a napokban felállított ideiglenes híd helyett a honvédség egy faszerkezetes átkelőt építene, mert a közlekedést meg kell oldani akkor is, ha nem költözik senki vissza a falu lezárt részébe. A tervek készen állnak, az anyagot beszerezték, és a 60 tonna teherbírású hadihidat egy hét alatt fel tudnák állítani - tette hozzá. Mint megjegyezte: egy ilyen átkelő élettartama megfelelő kezeléssel akár 15 évnél is több lehet.

Kitelepítettek kérésére távol tartják a sajtót az ajkai sportcsarnokból

A sportcsarnokban lévő kitelepítettek azt kérték a rendőröktől, ne engedjék be a sajtó munkatársait az épületbe, hogy aki nem akar találkozni az újságírókkal, annak ne kelljen - mondta Dobson Tibor. Hozzátette: természetesen, akik ki akarnak jönni nyilatkozni a sajtónak, azok ezt megtehetik.

A szóvivő közlése szerint jelenleg száznál kevesebben, inkább középkorúak és idősek vannak a sportcsarnokban.

Az MTI tudósítója korábban a sportcsarnoknál azt tapasztalta, hogy az emberek nyugodtak, meleg ételt, teát kapnak, egészségügyi ellátásukról szükség esetén gondoskodnak a helyszínen készenlétben lévő mentősök is. A befogadó helyen a Krízis Intervenciós Csoport önkéntes pszichológusa mellett gyerekekkel foglalkozó szakemberek, óvónők is jelen vannak.

Lesz kármentő alap

Magyar kármentő alapot hoz létre a kormány a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombati budapesti nemzetközi sajtótájékoztatóján.

Orbán Viktor leszögezte: a katasztrófa eddig is felmérhetetlen károkat okozott, a kormány mindenkiről gondoskodik, senkit nem hagy magára. Az MTI kérdésére, hogy a kabinet mekkora összeggel indítja el az alapot, hangsúlyozta: ha kell a kormány maga is képes a segítségre, de most, mivel egész Magyarországot, minden magyart kárt ér, az összefogás önbecsülés kérdése.

A miniszterlenök arra is kitért rendkívüli sajtótájékoztatóján,hogy óriási károk történtek, emberéleteket vesztettünk el, egy térség életlehetőségei mentek tönkre. "Ezért valakinek felelni kell" - közölte.

Orbán szerint a vörösiszap-katasztrófa ügyében a felelősségnek és a kimért büntetésnek arányban kell állnia az okozott kárral és az elpusztult értékekkel.
 
Esetleges kitelepítés Devecseren

Devecsert illetően "esetleges kitelepítésről" intézkedtek szombaton - mondta Kontrát Károly belügyi államtitkár a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság devecseri ülését követően.

Közlése szerint a MÁV öt vasúti szerelvényt készített elő a devecseri állomásra, hogy ha szükségessé válik, a lakosokat egyszerre Győrbe szállíthassa.

"Devecserben tehát a készenlétet szervezték meg és tartják fenn" - hangsúlyozta az államtitkár.
Rámutatott, hogy elkészítették a győri befogadási és elhelyezési tervet is.




Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását