2024. június 2. - Kármen, Anita

Írásban kérdeznek Joav Blumtól

Egészségi állapotára hivatkozva Joav Blum nem jelent meg sukorói telekcsere miatt indított polgári per pénteki tárgyalásán Székesfehérváron, a Fejér Megyei Bíróságon.
2010. december 3. péntek 16:04 - HírExtra
A bíróság ezért írásban teszi fel neki a kérdéseit, s azokra ugyancsak írásban kell válaszolnia az izraeli-magyar üzletembernek - mondta el a Fejér Megyei Bíróság szóvivője az MTI-nek.

A per hatodik tárgyalásán újabb iratokat ismertetett Ébner Vilmos bíró. A következő tárgyalást december 16-ára és 17-ére tűzte ki, mindkettőre 3-3 - a szerződéskötés idején a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nél, a Pénzügyminisztériumnál, s a vagyontanácsnál tevékenykedő tanút idézett be - tette hozzá Gieszné Boda Orsolya.

A polgári perben a magyar államot képviselő MNV Zrt. mint felperes azt kérte, hogy a bíróság állapítsa meg, a telekcsere semmis, mivel jogszabályba ütközik, továbbá a csereingatlanok között feltűnő aránytalanság van. A tervezett sukorói beruházásban érdekelt nemzetközi befektetőcsoportot képviselő Joav Blum pedig a kereset elutasítását kérte.

A 2008. július 30-án létrejött csereszerződés alapján a felperes magyar állam húsz sukorói külterületi ingatlanját elcserélték az alperes Joav Blum tulajdonában lévő két albertirsai, külterületi és egy Pilis külterületén lévő ingatlanra.

A sukorói ingatlanok értékét 1,084 milliárd forintban, a Joav Blum tulajdonában levő ingatlanokét 787 millió 400 ezer forintban határozták meg. Az alperes értékkülönbözetként 290 millió 610 ezer forintot befizetett.

A telekcsere ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség tavaly április óta nyomoz. Az általa kirendelt szakértő megállapítása szerint a csereügylet során összesen 1 milliárd 327,8 millió forint értékkülönbség állapítható meg.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását