2024. május 10. - Ármin, Pálma

Magyarellenes párttal tárgyal a Jobbik

A Kárpátalját érintő vitás kérdések rendezését is szolgáló megállapodás aláírására készül a Jobbik a magyarellenes megnyilvánulásairól is ismert ukrán szélsőjobboldali Szvoboda (Szabadság) párttal.
2011. február 1. kedd 19:40 - HírExtra
A portál interjút közölt Kovács Bélával, a Jobbik európai parlamenti képviselőjével annak kapcsán, hogy tavaly decemberben irodát nyitott Beregszászon. A politikus Olekszandr Vorosilov beregszászi újságíró kérdéseire válaszolva a többi között elmondta, hogy a Jobbik az ukrán politikai élet szereplői közül egyelőre csak a Szvoboda párttal folytat tárgyalásokat, amelyeknek az eredményei "hamarosan a meglepetés erejével fognak hatni".

Kovács az interjúban elmondta, hogy 2009-ben egy római konferencián találkozott Oleg Tyahnibokkal, a Szvoboda vezetőjével, aki azóta - pártja választási sikereinek köszönhetően - az ukrán politika élvonalába lépett elő. Mint kifejtette, a Jobbik kezdeményezésére ugyanezen év október 23-án öt európai párt, közte a Szvoboda részvételével megalakult az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége.

A képviselő emlékeztetett: még Rómában felvetette, hogy a Jobbik számára gondot jelentenek a szomszédos országok magyarellenes politikát folytató pártjai, ezért úgy döntöttek, tárgyalóasztalhoz ülnek, és megvitatják a problémákat. Hamarosan találkoznak az érintett pártok vezetői, s közös nyilatkozatot fogadnak el, amely nyomán számos, a Szvoboda által forszírozott, Kárpátaljával kapcsolatos, régóta fennálló vitás kérdés is lekerül majd a napirendről – hangsúlyozta Kovács Béla.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását