2024. május 7. - Gizella

Nem siette el a kormányfő

Először látogatott el szombaton a március 11-i földrengés és szökőár pusztításának színhelyére Kan Naoto japán kormányfő, pontosan három héttel a természeti csapás után.
2011. április 2. szombat 14:26 - HírExtra
Tokióban eközben bejelentették, hogy az összesített adatok alapján a katasztrófának eddig 11 800 felkutatott halottja van, s emellett 15 540 eltüntet tartanak számon. A japán kutatócsoportok az amerikai haditengerészet segítségével pénteken kezdtek nagyszabású akcióba az eltűntek felkutatására a földrengés és szökőár körzetében, továbbá a nyílt tengeren. A háromnaposra tervezett akció első napján csak 32 holttestet találtak, ebből az amerikai kutatók 28-at, míg a japán parti őrség négy holttestre bukkant Ivate prefektúrában.

Kan Naoto is Ivate prefekturát kereste fel először. Katonai helikoptere a kettős természeti csapásban súlyos károkat szenvedett kis kikötővárosban, Rikuzentakatában szállt le. A prefekturában ezer halottja volt a katasztrófának, s további csaknem 1300 ember eltűnt.

A japán kormányfő a tervek szerint a megrongálódott Fukusima-1 (Daiicsi) atomerőművet is felkeresi, hogy támogatásáról biztosítsa a veszélyhelyzet elhárításán dolgozó embereket.

Kan Naoto eredetileg még március 21-én látogatott volna a szigetország északkeleti részébe, de akkor a rossz időjárás miatt elhalasztották a vizitet.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását