2024. december 3. - Ferenc, Olívia

Jövőre 40 utána 30 ezer lesz az állami hely az egyetemeken

Még a héten benyújtja a kormánynak az átdolgozott felsőoktatási törvénykoncepciót az oktatási államtitkárság.
2011. április 28. csütörtök 12:47 - HírExtra
A tervek szerint jövőre 40 ezerre csökkenhet az államilag finanszírozott hallgatói keretszám. Az MTI az államtitkárságon úgy értesült, hogy a korábban vitás pontokat a szakemberek átdolgozták. A felvehető államilag finanszírozható keretszámok évről-évre csökkennek majd. E kérdésben nem volt egyetértés a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) és a nemzetgazdasági tárca között.

Az MTI birtokába került, április 6-i keltezésű dokumentum szerint a Nefmi javaslata arról szólt, hogy a mindenkori érettségiző korosztály 35 százaléka kerüljön államilag finanszírozott helyre felvételre, és eszerint a keretszám 2012-ben körülbelül 40 ezer, 2013-ban 39.500, 2014-ben 36 ezer, 2016-ban pedig 34 ezer fő lett volna. A gazdasági tárca azt indítványozta, hogy az államilag finanszírozott felvételi keretszám 2012-ben 40 ezer, 2013-ban 35 ezer, míg 2014-re már csak 30 ezer legyen. Az MTI információi szerint végül ez utóbbi változat kerül bele várhatóan a koncepcióba.

Már idén is csökkent a felsőoktatásba felvehető, államilag finanszírozott hallgatók száma 56 ezerről 53.450-re; míg mesterképzésben ugyanannyian, 19.600-an tanulhatnak majd.

A költségtérítéses képzéseknél az államtitkárság nem fogja javasolni a keretszámok csökkentését. A gazdasági tárca azt javasolta, hogy a költségtérítéses létszámkeretet 50 százalékkal kellene csökkenteni.

A tervek szerint az állam a magán felsőoktatási intézményekről támogatóként teljesen kivonul, és a jövőben csak az általa rendelt szolgáltatásokat finanszírozza majd.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását