2024. május 10. - Ármin, Pálma

Díjtalan az árfolyamrögzítés

Várhatóan még pénteken aláírja Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az árfolyamgátra vonatkozó "nullaforintos" közjegyzői díjat előíró rendeletet, amellyel a kormány egy újabb lehetséges terhet kíván levenni a bajba jutott devizahitelesek válláról - mondta Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.
2011. augusztus 19. péntek 09:51 - HírExtra
A Magyar Nemzet pénteki számában írt arról, hogy a kormány tervei szerint az árfolyamrögzítést kérő devizahitelesek szerződésmódosításának közjegyzői díját a bankoknak kell majd viselniük, és az erre vonatkozó rendelet már meg is született, csak Navracsics Tibor aláírására vár.

Kovács Zoltán ezt megerősítve az MTI-nek hangsúlyozta, eleve az volt a kormányzati szándék, hogy lehetőleg semmilyen újabb terhet ne tegyenek a bajba jutott devizahitelesek vállára.

Mint kifejtette, a miniszteri rendelet előírása szerint a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés és devizakölcsönszerződés-módosítás, valamint az azok alapján tett egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat közjegyzői okiratba foglalásáért járó közjegyzői munkadíj és költségtérítés megfizetésére a hitelező bank köteles.

A múlt pénteken életbe lépett árfolyamrögzítéshez kapcsolódó gyűjtőszámlahitel-létesítés közjegyzői díjáról a kabinet korábban szakmai szintű egyeztetést kezdeményezett a bankszövetség és a Magyar Országos Közjegyzői Kamara képviselőivel. A közjegyzők 10-20 ezer forintos közjegyzői díj megállapítását kérték, ezt a javaslatot azonban a kormány nem fogadta el a bajba jutottak rendkívül nehéz, minden kiadásra érzékeny pénzügyi helyzetére tekintettel - mondta az államtitkár.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását