2024. június 2. - Kármen, Anita

Tovább dagad a politikai botrány Németországban

Lemondásra szólították fel az ellenzéki pártok szerdán Guido Westerwelle külügyminisztert, és élesen bírálták Angela Merkel kancellárt is.
2011. szeptember 1. csütörtök 07:36 - HírExtra
A legnagyobb ellenzéki párt, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke nyilatkozatában annak a nézetnek adott hangot, hogy a kancellár legalább annyira felelős az elkövetetett külpolitikai hibákért, mint a külügyminiszter.

Az ellenzéki pártok mindenekelőtt a Líbiával kapcsolatos politikát tartják elhibázottnak, felróva, hogy Németország nem vett részt a Kadhafi-rezsim ellen indított nemzetközi katonai akcióban. A német magatartást bírálták a szövetségesek, és az még a kormánypártok soraiban sem talált osztatlan támogatásra.

Az SPD és a Zöldek pártja úgy ítélte meg, hogy Guido Westerwelle hivatalban maradása súlyos károkat okoz Németország nemzetközi tekintélyének.

A külügyminiszter pártja, a konzervatívokkal közösen kormányzó Szabad Demokrata Párt - több napos vita után - kiállt Westerwelle mellett. Philipp Rösler, az FDP elnöke ismételten azt hangoztatta, hogy a párt a "Westerwelle-vitát" lezártnak tekinti. A minisztert - aki májusig a liberálisok elnöke is volt - előzőleg saját pártjában is élesen támadták, helytelenítve, hogy Westerwelle sokáig nem volt hajlandó elismerni a líbiai NATO-beavatkozás eredményességét. A külügyminiszter ezt csak az elmúlt napokban és akkor is Merkel kancellár, valamint Rösler pártelnök nyomására - tette meg, elismerve, hogy rosszul mérte fel az intervenció esélyeit, illetve kockázatait.

Az FDP elnöke egy szerdai nyilatkozatban ismét hangoztatta, hogy Westerwelle hivatalban marad. Rösler azonban nem hagyott kétséget afelől, hogy a külpolitikát gyakorlatilag ő maga kívánja kézben tartani, és a hivatalban lévő miniszternek a végrehajtó szerepet szánják. Megfigyelők ugyanakkor változatlanul úgy vélekedtek: a liberálisok csakis a küszöbönálló tartományi parlamenti választások miatt álltak ki - egyelőre - Westerwelle mellett, és a választások után a miniszternek távoznia kell hivatalából. Ellenkező esetben a "Westerwelle-probléma" egy csapásra "Rösler-problémává" válhat - tették hozzá.

A legtekintélyesebb német újságok kommentárjaikban hadat üzentek Guido Westerwellének. A konzervatív Die Welt szerdai szerkesztőségi cikkében úgy találta, hogy Westerwelle "tarthatatlan". A külügyminiszter a NATO-beavatkozással kapcsolatos "méltatlan" kijelentéseit nem korrigálta igazán - vélekedett az újság, amely szerint leváltása annak jele lenne, hogy Németország beismeri Líbiával kapcsolatban elkövetett "történelmi hibáját".
 
A lap ezzel kapcsololatban megkérdőjelezhetetlennek nevezte, hogy a Kadhafi-rezsim térdre kényszerítése - a német külügyminiszter korábbi nyilatkozataival ellenétben - csakis a NATO-beavatkozásnak köszönhető.

Hasonlóan vélekedett az ugyancsak konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung is. Az újság ugyanakkor annak a nézetnek adott hangot: a háború utáni legtekintélyesebb német külügyminiszter, Hans-Dietrich Genscher pártjában egyetlen olyan személy sincs, aki tudná, hogy milyen is legyen a liberálisok külpolitikája, és egyben az a külpolitika, amely egyformán szolgálja a választók, illetve Németország érdekeit.
Forrás: MTI
Értékelésünk
Balról
Jobbról
,----------------------------7db1e284033c Content-Disposition: form-data; name="article_edit_frm_ARTRight"
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását