2024. június 1. - Tünde

Hivatalosan is kiadták Gyurcsányt

Megjelent az Országgyűlés határozata Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztéséről a Magyar Közlöny legfrissebb számában.
2011. szeptember 15. csütörtök 09:28 - HírExtra
Az Országgyűlés hétfő este függesztette fel Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök mentelmi jogát. A képviselők 306 igen szavazattal, 52 nem ellenében hagyták jóvá a mentelmi bizottság indítványát.

Igennel szavaztak a kormánypártok, illetve a Jobbik és az LMP képviselői, nemmel a szocialisták. A korábbi miniszterelnök mentelmi jogának felfüggesztését az ügyészség kezdeményezte azért, hogy hivatali visszaélés gyanúsítottjaként hallgassa ki a szocialista politikust a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben.

Gyurcsány Ferenc ellen 2009 októberében Schiffer András - az LMP jelenlegi frakcióvezetője - tett feljelentést arra hivatkozva, hogy a sukorói King's City-beruházást kiemelt jelentőségűvé nyilvánító jogszabály előkészítésekor megszegték a nyilvánosságra és az állampolgárok bevonására vonatkozó törvényi rendelkezéseket.

Tóth Mihály büntetőjogász az MTI érdeklődésére hétfőn elmondta, a mentelmi jog felfüggesztése arra szolgál, hogy egy országgyűlési képviselő ellen megindulhasson a büntetőeljárás, a nyomozás, és az érintett büntetőjogi felelősségre vonásához szükséges cselekményekre sor kerülhessen, a nyomozóhatóság meggyanúsíthassa és megkezdhesse a személyre szóló bizonyítékok gyűjtését ellene.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását