2017. november 20. - Jolán
James Mattis amerikai védelmi miniszter hivatalosan is elrendelte az afganisztáni csapatnövelést. A miniszter csütörtökön írta alá az erről szóló parancsot.
2017. szeptember 1. péntek 08:03 - HírExtra
 
A tárcavezető újságírók előtt erősítette meg az erről szóló korábbi sajtóértesüléseket. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez még nem a Donald Trump elnök által felvázolt új afganisztáni stratégiában említett csapatnövelés. Nem közölte azt sem, hogy most hány katona kivezényléséről döntött.

"A teljes csapatnövelés mértékét még pontosan meg kell határoznunk" - fogalmazott a miniszter. Leszögezte: most mindenekelőtt tanácsadók és nem aktív katonai szolgálatot teljesítők küldéséről döntött. Ami a csapatnövelés végleges létszámát illeti, a miniszter közölte, hogy erről néhány napon belül megszületik a döntés.

Donald Trump elnök két héttel ezelőtt, az arlingtoni Fort Myer katonai támaszponton elmondott beszédében vázolta fel az amerikai kormány új afganisztáni és tágabb, dél-ázsiai stratégiáját. Az elnök akkor nem közölt konkrét számokat és dátumokat, a részleteket a védelmi minisztériumra bízta.

A beszéd után James Mattis újságíróknak azt hangsúlyozta, hogy a végső döntés előtt még bekéri az Afganisztánban lévő parancsnokoktól a helyzet részletes elemzését, s a kapott információkra és adatokra támaszkodva hozza meg a döntést a csapatnövelés mértékéről és idejéről.

Szerdán a Pentagon bejelentette: a korábban közöltekkel ellentétben nem 8400, hanem 11 ezer amerikai katonai teljesít szolgálatot Afganisztánban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Ön szerint mit várhat a világ Donald Trump elnökségétől?
Trump maga az élő dögvész. Háborút, szegénységet, könnyeket...
Valószínűleg a történelem legmegosztóbb amerikai elnöke lesz, jó pár rossz húzással
Semmi különöset, bár nem szimpatikus.
Semmi különöset, bár szimpatikus.
Jónak tartom Trump kinevezését, a világ jó irányba halad.
Biff Tennen már van, de hol marad Marty Mcfly?
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását