2024. május 9. - Gergely

EU-vizsgálat indul az akkugyár ügyében

Jávor Benedek panasza nyomán elindította az Európai Bizottság a debreceni CATL-akkumulátorgyár engedélyével kapcsolatos vizsgálatot.
2023. augusztus 24. csütörtök 15:11 - HírExtra

Jávor Benedek a Párbszéd EU- listavezetőjének közleménye

"Tavasszal nyújtottam be a panaszomat a Bizottságnak, amelyben felhívtam a figyelmet, hogy az engedélyben szereplő akkumulátorgyár vízigénye olyan vízbázist terhel meg Debrecenben, amely már jelenleg is jelentősen túl van használva, a különböző vízkivételek akár háromszorosan(!) is meghaladhatják a visszapótlódás ütemét!

Az Európai Unió Víz Keretirányelve eközben a felszín alatti vízbázisok helyzetének javítását, a „jó” állapot elérését írja elő. A CATL-gyár engedélyezése lehetetlenné teszi ennek teljesítését, és a vízbázis állapotának további súlyos romlását vetíti előre. Mindez erőteljesen károsítja a jelenleg is kiszáradó, a felszín alatti vizekhez kötődő, Natura 2000-es (azaz uniós) védelem alatt álló olyan ökoszisztémákat, mint például a debreceni Nagyerdő. Továbbá akadályozzák az uniós finanszírozású CIVAQUA projekt céljainak megvalósulását is, hisz annak célja éppen a talajvízszint-süllyedés megállítása és a térség vízpótlása. Ez a cél sem teljesülhet, ha a nagy nehezen a térségbe juttatott vizet egyből elhasználja az akkumulátorgyár.

Mindez azt jelenti, hogy az engedély az unió Víz Keretirányelvét és Élőhelyvédelmi Irányelvét is sérti, továbbá az uniós finanszírozás kárba veszését eredményezi.

A Bizottság mostani válasza alapján megkezdték a panaszomban foglaltak vizsgálatát! A Párbeszéd - Zöldek szerint a politikailag befolyásolt, a működésképtelenség határán billegő magyar zöldhatóság helyett objektív, független szervezet vizsgálatára van szükség, hogy kiderüljön, milyen tényleges hatásai lehetnek a CATL akkumulátorgyárának a debreceni vízbázisokra!

Védjük meg vizeinket! Ne engedjük, hogy a kormány kínai ökogyarmattá tegye Magyarországot!"

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását