2024. május 9. - Gergely

Elkapták a drogterjesztőket

Új pszichoaktív anyag terjesztésének gyanúja miatt tizennyolc embert állítottak elő a jászsági rendőrök, öt embert gyanúsítottként hallgattak ki, közülük négyet őrizetbe vettek - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu-n.
2023. október 11. szerda 14:45 - HírExtra

A vizsgálat eddigi adatai szerint a csoport tagjai az új pszichoaktív anyagnak minősülő szert adagonként ezerötszáz forintért árulták.
    
A hétfői akcióban a jászberényi rendőrök mellett Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Heves vármegyei műveleti egységek is közreműködtek. A nyomozók egy időben hat helyszínen tartottak kutatást, állítottak elő fogyasztókat és dílereket, foglaltak le kábítószer gyanúját keltő anyagot, készpénzt, mobiltelefonokat, valamint a kereskedéshez használt eszközöket.
    
A rendőrök két 28 éves férfit és egy 28 éves nőt, valamint egy 24 éves és egy 51 éves helyi férfit hallgattak ki új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett gyanúja miatt. Utóbbit kerítéssel és kitartottsággal is meggyanúsították, mivel egy prostitúciós tevékenységet végző nőismerősének ellenszolgáltatásért cserébe védelmet nyújtott, ügyfeleket szerzett, és a bevételből részesült.
    
A nő kivételével őrizetbe vették a gyanúsítottakat és kezdeményezték a letartóztatásukat.

Fotó: police.hu

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását