A Kaukázus zenekar 2004-ben alakult, és az egyik legfontosabb információ velük kapcsolatban, hogy számaik ingyenesen letölthetőek az internetről. Zenei világukról és sokszor erős társadalomkritikát megfogalmazó szövegeikről lehetne hosszú sorokat írni, viszont sokkal egyszerűbb, ha mindenki meghallgatja, és utána eldönti, hogy mit is gondol erről az egészről. A zenekar márciusban indította el "Tavaszi hadjárat" névre keresztelt országos turnéját. Ma a Trafóban láthatóak és hallhatóak. Az együttes énekesével, Kardos Horváth Jánossal beszélgettünk, a zenekarról, a magyar zenei életről, és a társadalom és az ember nagy kérdéseiről.
„megszólítani megpróbáltam a megfigyelt sokaságot”
Mondtad, hogy a Kaukázust közösségi dologként képzeled el. Mit értesz ezalatt?
Kicsit azt várom el az emberektől, hogy a nyelvet értsék meg, amin szól a Kaukázus. Ez nem egy popprodukció. Talán úgy lehetne érvényre juttatni, ha összefognak a fiatalok érte. Nagyon idézőjelben, mert nyilván nehéz meghatározni a közös célt. Mégis most van valami olyasmi a levegőben, ami össze tudja hozni és rántani az embereket. Ennyit jelent, hogy ez egy ilyen közösségi dolog. Meg azt, hogy ilyen barátságosabb hangulatú, emberközeli legyen. Ne legyen megközelíthetetlenség.
Ez az egész olyan dolog, amit igazából bárki meg tudna csinálni. Mi ezt a „szakmát” választottuk, de nem tartjuk magunkat a jóisten üstökösének, vagy popzenei messiásoknak. Ezzel járulunk hozzá ahhoz, hogy valami változást idézzünk elő. Ha nem is fizikait, hanem kis gondolati változást. Ez fontos a Kaukázusban, bár ez egyre inkább lecsupaszodik. Azok mellé az emberek mellé, akik csak úgy meghallgatják, nem tudok leülni, és elmagyarázni, hogy ez itt most miről is szól, hogyan kell érteni. Ezért próbálunk meg olyan dalokat írni és teret engedni nekik, amik belépőkártyát jelentenek a Kaukázushoz, és a világához. Erre kellenek a slágerek.
Szerencsés vagyok, mert nagyon sok dalt tudok írni. Nincs olyan nap, hogy ne írnék valamit. Válogathatok a dalok között, hogy melyik mehet ide vagy oda, vagy melyik nem mehet sehova. Mert van olyan is egy csomó, ami nem kél el.
És ezek mennek egy fiókba vagy a szemétbe?
Nincs szeméttermelés, szelektívek vagyunk. Ezek a dalok általában azért nem nyernek egyik zenekarban sem, mert túlságosan lassúak, nincs meg bennük valamifajta zenei lüktetés, hanem inkább a szöveg követi a zenét. Ezt egy zenekarral nem nagyon lehet megcsinálni. Ezért átmennek egy egygitáros projektbe, ami most már kezd kidomborodni, ez a Kafkaz. A Hunnia moziban indult, és oda írogatok külön dalokat. Teljesen más, kicsit ilyen színházasdi. Nagyon élvezem azt is. Talán valamikor ennek is lesz egy lemeze.
Azt pedig gyakorlatilag az előadó dönti el, hogy hova sorolja a közönség a dalt. Úgy működik ez kicsiben, mint a márkákkal. Ha vannak olyan emberek, akik hitelesek, akiktől el tudsz fogadni egy dalt, akkor más értelmet is nyer. Egy sanzon, vagy egy nyálasabb, romantikusabb szám is másként hat, mint egy olyan arctól, akin látszik, hogy az életben maradásra játszik. A Kaukázus azért szerencsés, mert soha nem tettük be magunkat semmilyen zenei skatulyába. Ez a lemezeinken is látszik. Százféle zenei világból táplálkozunk és próbáljuk megszólaltatni, kicsit ironikusan. Nincs egyszerű Kaukázus zenei márka, hanem sokfelől vannak elemek, és egyáltalán nem ciki ezeket ötvözni.
Mostanában fejezitek be az új lemezeteket. Ezt már kiadjátok? 
Interneten adjuk ki, megjelenik majd különböző terjesztő oldalakon is. 6 új dalról van szó, és 14 versről. Nem is új lemez, inkább EP-nek számít. (A Kaukázus oldalán található pontos megfogalmazás: klímariadó - kreatív közösségi performance). Szeptemberre tervezünk egy boltokban is megjelenő korongot. Egy új kiadóval, a Lovasi Megadó Kiadójával dolgozunk. Ott van a Zuboly, a Péterfy Bori, maga a Kiscsillag is és most csatlakozik a Kaukázus is az istállóhoz. Nekem szimpatikus az a vonal, amit képvisel, ehhez könnyebben adom a nevem. Nem érzem úgy, hogy egy gonosz, profitorientált kiadóhoz csatlakoznánk.
„Egy koncertplakát marad utánam”
Milyen dalok lesznek?
Új dalok, amik nagyon klasszak, elég színes lett a lemez. Kicsit szakrális jellegű. Már eljutottunk odáig a Kaukázussal, amibe eddig nem nagyon mertünk belegondolni: hogy ebből valaha egy működőképes zenekar lesz. Kicsit csukott szemmel mentünk bele. Most néha már kinyitjuk a szemünket, és teltházakat látunk.
Közben viszont megváltozott a koncert élmény. Az emberek készülnek rá, hogy de jó lesz. Én már csak azt látom, hogy ott vagyok és játszom. Egy kicsit olyan, mint egy gépezet. Elértük, amit akartunk. Na, és akkor? Nem lettünk sokkal boldogabbak.
