2024. május 9. - Gergely

Közelebb hoznák a csillagokat az égről

Az egységes természettudomány segítségével kívánja közelebb hozni egymáshoz a csillagvilágot és az emberi világot az a kedden induló, kilencrészes előadássorozat, amit Grandpierre Attila csillagász, zenész és író tart Budapesten, a Független Pedagógiai In
2007. október 7. vasárnap 11:57 - Hírextra

Az október 9-étől december 19-éig tartó előadássorozatról szólva Feltein Margit elmondta, hogy ez a pedagógusok és diákok figyelmébe ajánlott, de minden érdeklődő számára nyitott program az előadó több évtizedes kutatásainak összefoglalását adva arra keresi a választ, hogyan hozható létre az emberiség boldog jövőjét megalapozó természettudomány.

A tervek szerint az előadásokon szó esik majd a fizika és a biológia egységes világképéről, a Világegyetem kozmikus életformáiról, az emberiség ősi csillagászati világképéről és a kozmikus lényként meghatározható emberről is - jelezte.

Grandpierre Attila a távirati iroda kérdésére elmondta: előadásaiban arra fog rávilágítani, hogy a mai fejlett társadalmak létrejötte alapvetően a természettudományos-ipari forradalom következménye. Bármilyen sikeres is a mai civilizáció az anyagi, fizikai téren, mégis egyoldalú, mert az élet és az ember kimaradt a modern természettudományos világképből - tette hozzá.

Előadásaiban ezért azt az egységes természettudományt alapozza meg, amelyik a fizikán kívül már a biológiát és a pszichológiát is magába foglalja - hívta fel a figyelmet.

Arra a kérdésre, hogy csillagászként melyik kutatási terület volt az, amelyik a fizika és a biológia kapcsolatainak vizsgálatáig vezette, elmondta: eredetileg a naptevékenységet szerette volna megérteni, de közben rájött, hogy a napkitörés vagy a mágneses tér ciklikus újratermelése öntevékenység. Így jutott el ahhoz a kérdéshez, hogy élőlénynek tekinthető-e a Nap. Hogy pontosan mi az élet lényege, és hogyan írható le az természettudományos módszerekkel?

"Felfedeztem, hogy amíg a fizika alapelve a legkisebb hatás elve, addig a biológia alapelve a legnagyobb hatás elve. S hogy életünkben nem arra törekszünk, hogy végig a legkisebb ellenállás szerint viselkedjünk, mint az élettelen porszemek, hanem arra, hogy a lehető legtovább és a lehető legnagyobb életenergiával éljünk. Ha az emberiség beépíti természettudományos világképébe a legnagyobb hatás biológiai elvét, új, minden eddiginél alapvetőbb tudományos erőforrásra tesz szert" - jelentette ki Grandpierre Attila.

Grandpierre Attila csillagász, a fizikai tudományok kandidátusa. Nemcsak tudósként, hanem íróként, költőként, valamint a VHK és a Vágtázó Csodaszarvas együttes énekeseként is ismert. A témában megjelent könyvei: Az élő Világegyetem könyve; Életünk és a Mindenséget átható rend; A lélek halhatatlansága; Karácsony.

A FÜPI pedagógiai tanácsadó intézet, ami ugyanakkor kutató-fejlesztő intézmény is, ahol nemzetközi szintű kutatásokat végeznek az iskolakerülés okairól, annak megelőzési lehetőségeiről, valamint a független iskolák helyzetéről.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását