2024. május 10. - Ármin, Pálma

Az államfő megkérdezte a Fidesz elnökétől, hogy pártja készen áll-e a kormányzásra

Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője hétfőn az MTI kérdésére megerősítette: a köztársasági elnök Orbán Viktortól, a Fidesz elnökétől megkérdezte, hogy készen áll-e a kormányzásra.
2008. április 14. hétfő 18:19 - Hírextra
Kumin Ferenc megerősítette, hogy ez a kérdés elhangzott a pénteki találkozón.
A köztársasági elnök valamennyi pártelnöktől megkérdezte, hogy az ország előtt álló problémák megoldására rendelkeznek-e programmal, és hogy ennek a programnak mi a szakpolitikai tartalma - hangsúlyozta a főosztályvezető.

A Fidesz elnöke pénteken találkozott az államfővel a Sándor-palotában, hogy a kialakult koalíciós válságról konzultáljon.

Mint akkor újságíróknak elmondta, a köztársasági elnöknek arra a kérdésére, hogy a Fidesz felkészült-e a kormányzásra, határozott igennel válaszolt.

Orbán Viktor újságíróknak arról is beszélt, hogy az egyre mélyülő gazdasági és szociális válság kezelésére a koalíciós kormány alkalmatlan, a kisebbségi kormány még inkább: többségi kormányra van szükség.

A Fidesz elnöke szerint az előrehozott választást majd a helyzet, Magyarország érdeke fogja kikényszeríteni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását