2024. május 8. - Mihály

Szex ismerős pályán

Az exel szexelni izgalmas, de sok veszélyt is rejt magában. Most a pasik mondják el őszintén, hogy hogyan is állnak ehhez a kérdéshez. „Mindig kapható vagyok a szexre az exeimmel. Ráadásul ilyenkor még a szex is sokkal jobb, mert nincs rajtatok a ka
2008. május 23. péntek 22:38 - Hírextra
„A szex-nosztalgiázás mindig be tud indítani, pláne néhány korsó sör után. Emlékszem egyszer feljött hozzám egy exem, mert el volt szontyolodva, mivel szakított a barátjával. Már nyolc hónapja nem is beszéltünk, de ott abban a pillanatban egyszerűen nem bírtunk magunkkal és letéptük egymásról a ruháinkat. Miután megtörtént, zokogni kezdett. Azt hittem, hogy megbánta az egészet, ezért megpróbáltam megvigasztalni. De kiderült, hogy még mindig a barátja miatt szomorkodik” - Geoffrey.

„Ha már nem volt elég jó a csaj ahhoz, hogy együtt járjak vele, akkor mért lenne jó, ha még szexelnék vele” – Roger.

„Évekkel később, hogy szakítottunk, felhívott az ex hajszál pontosan délután ötkor azzal, hogy ott áll egy szexshopban és az iránt érdeklődött, hogy mit vegyen magának? Aztán felugrott azzal a szöveggel, hogy akár szex terén újrakezdhetnénk a dolgot, de mást nem szeretne” - Shane.
Forrás: netbulvar.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását