2024. május 7. - Gizella

Bedőlhet a lakáshitelpiac

Az idei év második félévére azzal lehet kalkulálni, hogy az autóhitelek piaca után a lakáshitelek piaca is bedől, a kormány ennek ellenére csak sajtótájékoztatók keretében foglalkozik az emberek problémáival - közölte Koszorús László, a Fidesz országgyűlé
2009. február 6. péntek 18:10 - Hírextra
A fideszes politikus budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a hitelesek ügyében "a huszonötödik órában vagyunk", azoknak a problémáknak a megfogalmazásával pedig, amelyekre a kormány képviselői felhívták a figyelmet, már elkéstek.

Koszorús László emlékeztetett arra, hogy a Fidesz már 2007 októberében benyújtott egy nyolcpontos, banki fogyasztóvédelemmel foglalkozó csomagot az Országgyűlésnek, ennek napirendre vételét azonban hat alkalommal leszavazták. Ez az indítvány szerinte megoldást jelentett volna azoknak, akik most azzal szembesülnek, hogy nem tudják fizetni különböző hiteleiket.

Emlékeztetett: a Magyar Nemzeti Bank és a gazdasági minisztérium adatai alapján mintegy 6.500 milliárd forintnyi hitelt helyeztek ki különböző formákban a magyar családoknál.

Az idei év második félévére kalkulálni lehet azzal, hogy az autóhitelek után a lakáshitelek piaca is be fog dőlni. Családok százezrei kerülnek majd utcára, mert a parlament többsége nem volt hajlandó egyszerű és kézzelfogható javaslatokat tárgyalni - mondta Koszorús László, hozzátéve: a kormány csak sajtótájékoztatók keretében kíván foglalkozni az emberek problémáival, tettekben azonban ez nyilvánul meg ez a gondoskodás.

A sajtótájékoztatón a másfél évvel ezelőtti csomagból példaként kiemelte, hogy akkor azt javasolták, a jegybanki alapkamat háromszorosánál magasabb kamat mellett ne lehessen hiteleket biztosítani az emberek számára. Megjegyezte, újra kezdeményezik majd indítványuk napirendre vételét.

A pénteki kormányszóvivői tájékoztatón Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője elmondta: csaknem 35 százalékkal nőtt a PSZÁF-hez beérkező panaszok száma tavaly szeptember és december között 2007 azonos időszakához viszonyítva.

Kiemelte: a hitelezésre vonatkozó kifogások 66 százalékos arányban voltak jelen, míg a leggyakoribb panaszokat az egyoldalú szerződésmódosítások és a jelentősen emelkedő kamatok és díjak jelentették.

Daróczi Dávid kormányszóvivő a tájékoztatón hozzátette: a Miniszterelnöki Hivatalhoz az elmúlt időszakban beérkező panaszok száma alapján is elmondható, hogy drasztikusan megemelkedett az elégedetlenség a pénzügyi szervezetekkel szemben. Tavaly december és idén január között háromszorosára, 2008 szeptembere óta pedig nyolcszorosára nőtt a hivatalhoz érkező - elsősorban a devizahitelekkel kapcsolatos - kifogások mennyisége.

A költségmentes hitelkonstrukció-átalakítási kedvezménnyel kapcsolatban - amelyről tavaly novemberben állapodott meg a kormány a bankokkal - a PSZÁF szóvivője elmondta, hogy eddig csaknem 6200 ügyfél élt ezzel a lehetőséggel. Ebből 900 ügyfelet tett ki a devizahitelüket forinthitelre váltók száma, míg a legtöbben - 4100-an - előtörlesztési kérelemhez folyamodtak pénzintézetüknél.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását