2024. május 6. - Ivett, Frida

Táborba vonulnak a művészek

Téli alkotótábor kezdődik hétfőn három ország tizenegy festő- és grafikusművészének részvételével a vajai Vay Ádám Múzeumban. A magyarok mellett román és ukrán alkotók vesznek részt a kéthetes programon - közölte Molnár Sándor, az intézmény igazgatója az
2009. február 14. szombat 13:18 - Hírextra
Hozzátette: a vajai múzeum minden évben szervez alkotótábort, s eddig kilenc alkalommal biztosítottak zavartalan körülményeket a művészeknek, akik közül a többség a szomszédos országokból érkezik a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településre.

Az igazgató elmondása szerint hagyománynak számít az is, hogy a művészek a Vaján készült alkotásaik közül többet a múzeumnak ajánlanak fel. A művek egy része az intézmény kortárs képzőművészeinek galériájába kerül, annak gyűjteményét gazdagítja. Több alkotást pedig a múzeum ugyancsak rendszeres, minden év májusában tartott jótékonysági képaukcióján árvereznek el, s a bevételéből különböző kulturális feladatokat finanszíroznak.

Az idei bevételt a tervek szerint a múzeum szakmai munkájának költségeire fordítják. Tervezik, hogy megjelentetik a Folia Rákócziana elnevezésű kiadványsorozat újabb kötetét, amely Esze Tamásnak az életéről szól. A készülő kötet Mészáros Kálmán történész munkája.

Szintén megjelentetnék a sorozatban a Vay-család berkeszi levéltárának 1342 és 1382 közötti dokumentumait. Az Esze Tamás halálának 300. évfordulója tiszteletére, a múlt évben rendezett konferencián elhangzottakat is publikálni szeretnék, hiszen a történészek a Rákóczi-szabadságharc idejének számos, kevésbé ismert, mostanában feltárt történetét ismertették a tanácskozáson.

A vajai X. Téli Alkotótábor műveiből kiállítást is rendeznek a Vay Ádám Múzeumban, a tárlatot február 28-én nyitják meg, s március 27-ig várják az érdeklődőket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását