2024. május 6. - Ivett, Frida

A képviselők tovább szennyezik a környezetet

Nem tudják betartani amerikai politikusok közel két éve tett ígéretüket, amely szerint a washingtoni képviselőház lesz az első zéró karbonkibocsátású törvényhozó testület a világon.
2009. március 10. kedd 18:38 - HírExtra
A tervet február végén vették le a napirendről nagy csendben, pedig Nancy Pelosi, a képviselőház elnöke 2007 áprilisában még a legnagyobb nyilvánosság előtt hangoztatta, hogy a testületnek "példát kell mutatnia, a lehető leghamarabb fel kell számolnia szénlábnyomát, és ezt 2008 decemberi határidővel meg is tesszük."

A szénlábnyom - egy személy, testület vagy szervezet tevékenysége, működése során a légkörbe kerülő üvegházhatású gázok mennyisége széndioxidban mérve - az amerikai törvényhozás alsóházában becslések szerint 74 százalékkal csökkent. A Capitolium kizöldítése elnevezésű program révén 89 ezer dollárból (21,2 millió forint) 24 ezer tonna széndioxidtól kímélték meg a környezetet. Egyebek között környezetbarát izzóra cseréltek több mint tízezer hagyományos villanykörtét, szélerőműtől vásároltak áramot a világításhoz és növelték a földgáz arányát a fűtő- és légkondicionáló-rendszer üzemanyagában.

Sokat költöttek a széndioxid-kibocsátás kiváltására szolgáló programokra, vagyis a kibocsátás további mérséklése helyett támogattak olyan projekteket, amelyek káros gázok kibocsátásának visszafogását célozták. Adtak pénzt például egy mezőgazdasági trágyafeldolgozó programra, amelynek révén metánból került kevesebb a légkörbe.

Probléma viszont, hogy a széndioxid-kibocsátási jogok kereskedelme egyelőre teljességgel szabályozatlan az Egyesült Államokban, így nem garantált, hogy az ilyen programok valóban elérik céljukat. Az sem biztos, hogy pontosak a képviselőház kibocsátására vonatkozó számítások. Ezért aztán nem lehet megalapozott állításokat tenni arról, hogy valóban zöld lesz-e a Capitolium egyszer.

"Nincsenek standardok, és senki nem tudja megmondani, hogy a képviselőház zéró kibocsátású-e vagy sem" - mondta, mondta Jeff Ventura, a képviselőház működtetéséért felelős vezető tisztviselő szóvivője.

A politikusok tervei szerint most rendet raknak a kibocsátási jogok kereskedelmének piacán. "Már világos, hogy egyértelmű szabályozásra van szükség ezen a területen" - mondta Drew Hammill, a házelnök szóvivője. A várakozások szerint a törvényt idén nyáron fogadja el a kongresszus.

A képviselőházat működtető szakemberek addig is a régi iskola tanítása szerint járnak el; a napi működéséből fakadó kibocsátás visszafogására koncentrálnak. "Minden egyes gramm megtakarított széndioxiddal javul a helyzet egy kicsit. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, de azért sokkal bonyolultabb dolog ez, mint gondolják az emberek" - mondta Jeff Ventura.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását