2024. május 9. - Gergely

Több hitel kell az IMF-től

Romániának nagyobb értékű pénzügyi keretre lehet szüksége a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), mint amennyit Magyarország kapott, mert nem biztos, hogy a magyarországihoz hasonló méretű védőháló elég lesz a román gazdaság finanszírozási igényeihez, áll az eg
2009. március 12. csütörtök 19:20 - HírExtra
A Barclays Capital napi feltörekvő piaci helyzetértékeléseinek csütörtöki összeállításában felidézi a Financial Times előző nap közölt értesülését arról, hogy Románia 20 milliárd euró körüli pénzügyi védőcsomagra számíthat a Nemzetközi Valutaalappal e héten folytatódó tárgyalások eredményeként.

A londoni gazdasági napilapnak "egy illetékes, aki ismeri az ügyet", azt mondta: a gazdasági válság megelőzését szolgáló többoldalú támogatás valószínűleg hasonló méretű lesz ahhoz, amelyet novemberben Magyarországnak állítottak össze az IMF vezetésével. A Barclays Capital londoni szakértőinek csütörtöki elemzése szerint azonban nem biztos, hogy Romániának ez elég lenne. A ház saját becslése alapján ugyanis a román gazdaság finanszírozási hiánya két évi távlatban "legalább" 22 milliárd euró lesz.

A cég kiemeli, hogy Románia jelentős ikerdeficiteket görget: folyómérleg-hiánya tavaly a GDP-érték 13 százaléka volt, és ehhez 5 százalékos államháztartási deficit járult.

A cég szerint azonban a legnagyobb kockázatot az IMF-megállapodás politikai támogatásának hiánya jelentheti; a kormánykoalíción belüli egyetértés hiánya a tárgyalások elhúzódásához vezethet. A Barclays Capital kiemeli, hogy a koalíciós partner szocialisták vezetője is az IMF-csomag ellen érvel.

Románia szuverén adósságát a nagy nemzetközi hitelminősítők közül a Standard & Poor's és a Fitch Ratings egyaránt "BB plusz", vagyis a befektetési sáv alatti, spekulatív szinten tartja nyilván. Románia az egyetlen EU-tagállam, amelynek adósosztályzatát több hitelminősítő is a befektetésre ajánlott sáv alá süllyesztette.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását