2024. június 1. - Tünde

Jól megy a buszgyárnak: munkásokat vesznek fel

A jelenlegi mintegy kétszázötven fős dolgozói létszám és a kapacitás további növelését tervezi a kaposvári és budapesti üzemet működtető NABI autóbuszgyár - közölte a társaság.
2009. március 19. csütörtök 12:16 - HírExtra
Az amerikai vállalat szerint ennek hátterében az áll, hogy az amerikai kormány nagy súlyt fektet a tömegközlekedés fejlesztésére is. Ennek köszönhetően várhatóan újabb amerikai nagyvárosok kapcsolódnak be buszparkjuk fejlesztésébe, ami a kaposvári üzemnek is megrendeléseket hozhat. A közlemény szerint a 2009. január 29-én elfogadott Obama-csomag 7,5 milliárd dollárt, mintegy 1.760 milliárd forintot szán a tömegközlekedés közvetlen fejlesztésére, amit az amerikai városok új buszok, vagonok beszerzésére fordíthatnak.

Az Egyesült Államok piacain vezető szerepet betöltő NABI a csomag kapcsán több új megrendelésre számít: a Magyarországon gyártott környezetbarát bioetanol és biogáz üzemű buszok iránt máris több város, például San Diego és Foothill is érdeklődik - áll a közleményben.

A 2001-ben zöldmezős beruházásként épült kaposvári üzem 2005-ben zárta be kapuit, ám mivel 2007-ben Los Angeles a magyar mérnökök által kifejlesztett csúcsminőségű CompoBus-ok mellett döntött, a gyár 2008-ban ismét termelni kezdett mintegy kétszáz fővel. A 260 járműre szóló megrendelés 2010-ig köti le az üzem kapacitásait, de remény van arra is, hogy az amerikai város véglegesíti egy további 740 buszra szóló opciós megrendelését.

A NABI kaposvári gyára mellett a budapesti szerelőcsarnok is működik, mintegy négyszáz darab acélvázas járművet kell leszállítania a New Jersey-i és a Las Vegas-i közlekedési vállalatok számára.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását