A Norooz, avagy a perzsa újév, a természet ébredésének az ünnepe, amikor a tél tavaszba fordulásával az élet a halál felett diadalmaskodik. Ebből az alkalommal köszöntötte Barack Obama Irán népét, egy ez eddig példanélküli, baráti hangnemben rögzített videofelvételen. Csatlakozva a kozmikus metaforikához, Obama az újrakezdés lehetőségét lebegtette be az Amerikával 30 évvel ezelőtt minden diplomáciai kapcsolatot megszakító Iránnak.

Az iráni tavasz

Az 1979-es iráni iszlám forradalom legvitatottabb vívmánya talán az volt, hogy az iszlám fundamentalizmus politikai erővé konvertálódott Marokkó és Malajzia között mindenhol. Az iráni monarchia megbuktatásával Ayatollah Ruhollah Khomeini kikiáltotta a világ harmadik iszlám köztársaságát. A teheráni kikeletet a korabeli TIMES csak úgy értékelte, mint „egy olyan mérvű politikai erőeltolódást, amit a világ azóta nem látott, hogy Hitler leigázta fél Európát”.

A muszlim világ a reneszánsz eufóriájával köszöntötte Khomeini-t, a rákövetkezendő években megkettőződött a nyugati vívmányokkal és értékekkel való szembenállás. Az iszlám agresszió a teheráni köztársaság kikiáltásával, soha nem látott merészségre tett szert, közvetlen következményként értékelhető a ’79-es szaúdi mecsetfoglalás, a ’81-es egyiptomi elnökgyilkosság, a szíriai muszlim testvériség lázadása és a ’83-es libanoni robbantások az amerikai nagykövetség és a békefenntartó tábor ellen.

Az iszlám radikalizmus itt sorolt ügyeit, még az a 444 napig tartó iráni túszdráma tette sínre, mely hónapokkal a köztársaság kikiáltását megelőzően vette kezdetét, és melynek következtében az iráni-amerikai kapcsolatok hosszú időre teljesen befagytak. A teheráni amerikai nagykövetséget elfoglaló iszlámista diákok a rendszerváltást kiprovokálandó, 52 amerikai diplomatát ejtett túszul. Egyes források szerint a szervezők között ott volt a jelenlegi világi vezetés feje, Mahmud Ahmedinezsád is.

Obama rügyet bont

Obama békeüzenetét, a Fehér Ház lanyha tavaszi szélként szórta szét mindenhol a világhálón, de hogy ettől olvadni kezd-e majd a jég, még korai lenne megjósolni. Csak annyi világos, hogy a répa alternatívájaként megjelölt ösztöke egyre inkább egy olajágra kezd hasonlítani. A január 20-ai beiktatást követően már tisztán látszottak a közvetlen tárgyalások irányába tett számtalan erőfeszítések, most meg Obama egyenesen arra kéri Iránt, hogy „foglalja el az őt megillető helyet a nemzetek közösségében” - Nem, nem a vádlottak padjára gondol. „Jogotok van ehhez a helyhez – de ennek igazi felelősséggel kell együtt járnia, ez a hely elérhetetlen a terrorizmus és a fegyverek segítségével (…) csakis olyan békés lépésekkel, melyek az iráni nép és az iráni civilizáció nagyságát demonstrálják”.

„Az új évszak közeledtével arra az emberi természetre emlékezünk, amellyen mindannyian osztozunk. Ahogy az új kezdet ígéretét keressük, még egyszer, újra megidézzük ezt a szellemet” – fújdogálta az amerikai elnök, egyenesen bele abba a teheráni arcba, amely alig órákkal később azt válaszolta, hogy köszönti szépen elnökurat, de „többet kell tenni a szavaknál, és cselekvéshez kell látni”. Mármint Amerikában. A jelek szerint vették a lapot… Hiába a „szépszerelmes” szavak, az amerikai elnök kosarat kapott. Az egész dolog sokkal inkább romantikus töketlenkedésre kezd hasonlítani, semmint egy felelősségteljes külpolitikára.

A demokrata revizionizmus

Amikor Obama változást ígért, még nem is sejtettük, hogy pontosan a Bush-i elgondolásokba belekapaszkodva akarja a földet kifordítani a sarkaiból. Cáfolni lehetett az őssejt-kutatásokkal kapcsolatos elképzeléseket, ahogy most cáfolni lehet az iráni fenyegetés valódiságát is. Mármint azt a részét, ami Amerikát illeti. Kampánykörútján Obama már arról beszélt, hogy az amerikai erőpozícióból kiindulva, könnyűszerrel el lehetne venni az Irán által generált nemzetközi feszültség élét. A sejtelmes szavak mögött az a tetszelgő magabiztosság rejlik, hogy Iránnak soha nem lesz kellő kapacitása ahhoz, hogy való fenyegetést jelentsen az Államokra nézve.

Így is van, Obamán kívül, ugyan ki engedhette volna meg magának, hogy minden múltban és jelenben zajlótól eltekintve, ilyen szavakkal udvaroljon be a nemzetközi terrorizmust nyíltan támogató, a dzsihádot és a holokausztot atomkorba emelő iráni forradalomnak. Ha a Bush adminisztráció alatt nem akasztották volna fel Saddam-ot, lehet, most ő is szabadulna. Őt még Obama sem tudja feltámasztani, ám egy nyilvános bocsánatkérés az egész Baath felé, még kitelhet tőle.