2024. május 9. - Gergely

Schiffer nem mond le

Schiffer János nem mond le parlamenti mandátumáról, annak ellenére sem, hogy az alkotmányügyi bizottság megállapította: az MSZP-s politikus megsértette a házszabályt, amikor még márciusban egy képviselőtársa helyett szavazott a Parlamentben.
2009. április 29. szerda 17:48 - HírExtra
Schiffer János úgy vélekedett: formálisan megsértette ugyan a házszabályt, de erkölcsileg semmiképpen sem, mivel nem követett el csalást.

Emlékeztetett arra, hogy Puch László jelen volt a március 30-i szavazásánál, és egyértelműen kinyilvánította azt a szándékát, hogy igennel kíván voksolni. Az eset úgy történt, hogy Puch László odaért a sor széléhez, ahol ül, de a keze már nem ért el a gombig, ezért segített neki szavazni egy interpellációra adott miniszteri válasznál - ismételte meg korábbi kijelentését a szocialista politikus.

A Fidesz szerdán ismételten arra szólította fel az MSZP-t, hogy vonja vissza Schiffer János szocialista országgyűlési képviselői megbízatását, miután az alkotmányügyi bizottság megállapította, hogy az MSZP-s politikus megsértette a házszabályt, amikor még márciusban egy képviselőtársa helyett szavazott a Parlamentben.

Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerdai közleményében az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság hétfői eseti állásfoglalására hivatkozott, amelyben a testület a Fidesz-frakció megkeresésére megállapította, hogy Schiffer János megsértette a Házszabályt, amikor még március 30-án a frakciótársa helyett is szavazott.

A Fidesz frakcióigazgatója szerint a parlamenti szokásjog és etika íratlan szabályai szerint a más helyett szavazó képviselőnek azonnal távoznia kell, ahogy arra korábban is volt példa.

A zárt láncú parlamenti televíziós közvetítés képei szerint Puch László éppen akkor sietett a helyére, amikor az elnöklő Mandur László felszólította a képviselőket, hogy szavazzanak. Jól lehetett látni, hogy Puch László ekkor a padsor szélén állva sikertelenül próbálta elérni a szavazógombját, Schiffer János pedig ezt észlelve átnyúlt az asztalon, majd megnyomta a Puch László asztalán lévő gombot.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Baradlay
2009. április 29. 17:57
"nem mond le"? Jol pofan kell vagni!Majd akkor le
mond!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását