2024. május 9. - Gergely

Zavargások, garázdaság a munka ünnepén

A gazdasági válság miatt Oroszországban, a tízezrek előtt elhangzott május 1-jei ünnepi beszédekben a szokásosnál élesebb hangot ütöttek meg a szónokok, a beszédek részben az ellenzék és a nacionalista szervezetek állásfoglalásaival csengtek egybe.
2009. május 1. péntek 21:10 - HírExtra
Moszkvában, valamint az ország számos más pontján sok embert előállított a rendőrség. Moszkvában a rendezvények az illetékesek közlése szerint incidensek nélkül zajlottak le. Ennek ellenére több helyen előállítottak személyeket különböző okokból, így Marx Károly szobránál a Vörös Ifjúság Élcsapata elnevezésű szervezet aktivistái közül 200 főt vittek be. Szentpéterváron mintegy 100 antifasisztát, anarchistát és nacionalistát állítottak elő, s hasonlók történtek több vidéki nagyvárosban is.

Moszkva polgármestere az Egységes Oroszország Párt és a szakszervezetek nagygyűlésén felszólított a vendégmunkások bevándorlásának korlátozására és a nagyvállalatok államosítására, és bírálta a bankokkal kapcsolatban tett válságkezelő intézkedéseket. Követelte a termelő ágazatok hathatósabb támogatását, kijelentve, hogy a kormány ez irányú lépései "nem jók semmire sem", s hogy Alekszej Kudrin pénzügyminiszter "egyáltalán nem ért a gazdasághoz".

Vlagyimir Zsirinovszkij, a populista Liberális-Demokrata Párt elnöke ugyancsak a foglalkoztatási helyzet, a munkanélküliség megoldását követelte a párt nagygyűlésén, és bírálta, hogy az orosz piacot elöntik a silány minőségű importcikkek.

Szergej Mironov, az Igazságos Oroszország párt és a parlament felsőházának elnöke úgy vélte, hogy az orosz társadalomban a helyzet a válság miatt bonyolult, de nem áll fenn a helyzet hirtelen kiéleződésének veszélye. "Nem állíthatjuk, hogy minden nyugodt, de nem lenne helyes azt mondani, hogy túlhevült a kazán" - szögezte le.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását