2024. május 10. - Ármin, Pálma

Eddig nem látott madarak

Az Alföldön az évnek ebben az időszakában eddig még soha nem látott madárfaj két példánya tanyázik Szolnok belvárosában.
2009. május 7. csütörtök 10:35 - HírExtra
A kuriózum neve fenyőszajkó. Nem hivalkodó madár, bár egy verébnél azért szembeötlőbb jelenség. Sötétszürkés-feketés alapszínen fehér pöttyös tollazata jól megkülönböztethetővé teszi a varjúfélék családjának többi képviselőjétől. Mérete sem a megszokott az alföldi szemnek, hiszen a rigónál termetesebb, a vadgalambnál pedig valamivel vékonyabb dongájú.

Ez a madárfaj hivatalos adatok szerint legutóbb közel négy évtizede,1971-ben fordult elő Magyarország határain belül – tájékoztatta az MTI-t Urbán Sándor. A Jászkun Természetvédelmi Szervezet elnöke úgy tudja, ezt megelőzően az 1940-50-es évek közepén figyeltek meg több példányt is, legnagyobb invázióját azonban immár közel egy évszázada, 1911-ben jegyezték fel a krónikások. Nem véletlenül, hiszen a fenyőszajkó alapvetően a magashegységek lakója: az Alpokban, Kárpátokban és a Tátrában érzi magát igazán otthon.

Tavaly december óta azonban több példányát is látták Magyarország területén. Szolnokon januárban fedezték fel a szokatlan szárnyasokat a környéken élők. Urbán Sándor - mint azt az MTI-nek elmondta - nemrégiben személyesen is látta a – feltételezései és a lakók megfigyelései alapján is nászra, illetve fészeképítésre készülő – fenyőszajkópárt a megyeszékhely egy csöndes, fenyő- és hársfákkal sűrűn tarkított utcájában.

A madarász azt állítja, hogy ha a helyi természetbarátok reményei és saját ösztönei nem csalnak, úgy "páratlan természeti csoda van készülőben". A szakirodalomban található feljegyzések ugyanis arról tanúskodnak, hogy költési időszakban az Alföldön e fajnak még egyetlen képviselője sem fordult elő és arra sincs bizonyíték, hogy Magyarországon fenyőszajkók valaha fészkeltek volna.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását