A Páva Zsolt fideszes polgármester arra kíváncsi, hogy a város főterének teljes megújítására érkezett pályázatot elfogadja-e a város vagy nem? Páva gondja az, hogy a Széchenyi tér kicsinosítására szánt összeg 300 millió forinttal több, mint amit eredetileg erre a város költségvetése szánt.

A polgármester szerint ezért most két lehetőség van: vagy bevállalják ezt a plusz kiadást és év végéig elkészülnek a térrel, vagy új pályázatot írnak ki, de akkor ebben az évben már nem lesz új Széchenyi tér.

Elsőre érthető

Alapvetően nemes a szándék. Hiszen valóban nem mindegy, hogy a tér akkor lesz-e feltúrva, mikor már szállingóznak az első külföldiek az Év Kulturális Fővárosába, vagy még az előtt. A polgármester habozása nyilvánvalóan a plusz 300 milliós kiadás miatt van, ami egy olyan helyzetben lévő büdzsénél, mint a pécsi, nagyon is lényeges szempont.

Bökkenő azonban több is van: gyakorlatibb kérdések és egy teljesen elméleti. A levél hangvételéből, vagy a kérdések feltevéséből még a kevésbé képzettek is azonnal rájöhetnek, hogy Páva Zsolt meg akarja csinálni a teret még akkor is, ha 300 millióval többe kerül a városnak. (Nyilván, hiszen minden városatya szereti a kéznyomát rajtahagyni a városon, és Páva mandátuma 2010 végén lejár.)

Miért nem?

De ha így van, miért nem dönti el egymaga? – főleg, hogy jelenleg megvan a többsége az eredetileg szocialista többségű közgyűlésben is, tehát ezen nem múlhat. A politikusoknál azonban résen kell lenni, és nem szabad elhinni mindent elsőre, még ha az annyira kedves is, mint amilyen Páva Zsolt szándéka.

Nyúl a bokorból

Tóth Bertalan, Pécs alpolgármestere a HírExtrának elmondta, ennek az akciónak inkább politikai színezete van. Ettől függetlenül reméli, hogy a városvezető belátja, a legjobb lenne, ha minél előbb nekiállnának a munkának, hiszen meglátása szerint ez mindenkinek az érdeke.

Ha így van, akkor Páva tényleg csak népszerűségi kampányt folytat, nem pedig valóban érdeklődik.

Elméletileg

Az elméleti kérdés ezeknél sokkal izgalmasabb: meg kell-e kérdezni az embereket mindenről, ami az életük folyását érinti? Értenek-e annyira az átlagemberek olyan kérdésekhez, mint egy város irányítása? (Mikor a Fidesz a kórház-privatizációról, a vizitdíjról, vagy a tandíjról kérdezett, ugyanez a probléma volt tetten érhető.)

Ahhoz, hogy egy pécsi polgár el tudja dönteni, mi legyen a Széchenyi tér sorsa, tisztában kellene lennie a következőkkel: Miként kívánja átalakítani a beruházó a teret? Pontosan miért kerül többe, mint az előirányzott összeg? Hogyan áll jelenleg Pécs városának költségvetése? Hol lehetne spórolni, ha most itt egy többletköltség merül fel?

A kérdésekből kiderül, ezekhez az információkhoz nem könnyen férhet bárki hozzá. Vagy ha igen, ahhoz hosszú utánajárásra lenne szükség. És még akkor is elemezni kellene a kapott adatokat, összehasonlítani őket, osztani, szorozni, majd ez alapján meghozni a döntést.

Az, hogy egy ilyen fontos döntést át akarunk hárítani az emberekre, azáltal éppen a felelősséget hárítjuk el magunkról. Pedig a polgármester azért juttatták szavazói ebbe a pozícióba – demokratikus úton –, hogy meghozza a döntéseket és azért teljes mértékben vállalja a felelősséget.

Harmadik út?

Első ránézésre kétségtelen, hogy a két út mindegyike valamilyen hátrányt fog okozni a városlakóknak. Ám mi van akkor, ha van egy harmadik is? Mi van akkor, ha a tér felújítását, olcsóbban oldaná meg a pályázat nyertese? Ha megpróbálna lefaragni innen-onnan? Ha Páva Zsolt és a pécsi közgyűlés rávenné a közbeszerzés elnyerőjét, hogy kissé olcsóbban dolgozzon és férjen bele a keretbe?

Persze lehetséges, hogy ez sem megvalósítható. Mindenesetre az, hogy a polgármester ilyen kampánnyal kezdje a munkát, kifejezetten érdekes. Páva Zsolttól határozottságot vár az egész város, ez az ötlete pedig nem erre utal.

Régi igazság, hogy a demokrácia a felelősség kiszélesítésének az államformája. Nade, hogy ennyire?