2024. május 12. - Pongrác

Számolgatások a vagyonadó körül

A vagyonadó kapcsán folynak a számítások arról, hogy a kormány javaslatához képest lehet-e más kulcsokkal is biztosítani az ebből tervezett költségvetési bevételt - mondta Kovács Tibor, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján.
2009. június 10. szerda 16:00 - HírExtra
Mint mondta, a Pénzügyminisztérium azt is vizsgálja, hogy az egyes, ugyanazon személy vagy társaság tulajdonában lévő vagyonelemek összevonhatók-e, miként lehetne ezeket együtt megadóztatni.

A szocialista politikus elmondta: vita van arról, hogy luxuskategóriába sorolt gépjárművek adóztatása a kormány javaslata szerint valósuljon-e meg, lehet-e a teljesítményt és az évjáratot másként figyelembe venni.

Kovács Tibor emlékeztetett, hogy a kormány 45-50 milliárd forintos bevételt vár a vagyonadótól.

Az MTI kérdésére a politikus elmondta, hogy továbbra is a 30 millió forintos értékhatár feletti ingatlanokat adóztatnák meg.

Az MTI azon kérdésére, hogy igaz-e az Index internetes hírportál értesülése, miszerint ha nem lenne vagyonadó, akkor Magyarország megszegné az IMF-fel és az EU-val kötött mentőcsomag-szerződést, Kovács Tibor azt válaszolta: nincs szerződés, e helyett a kormány programszándék-nyilatkozatot tett.

A frakcióvezető-helyettes kiemelte: a kormány ebben egyetlen célt, és az annak eléréséhez szükséges elemeket fogalmazott meg, azt nyújtotta be az IMF igazgatóságának, amely még nem döntött, ezért a dokumentum még nem is nyilvános.

Kovács Tibor hangsúlyozta, hogy a szándéknyilatkozatban szerepel a vagyonadó bevezetése, de a kormány elképzeléseként, nem pedig IMF előírásként. Hozzátette: ha nem lesz vagyonadó, akkor az innen tervezett bevételeket a kormánynak más adó formájában pótolni kell, hogy a tervezett hiánycélt elérje.

A szocialista politikus a 2010-es adóváltozásokról szólva kiemelte, hogy 20 éve nem volt a kormány által tervezett adócsökkentésre példa. Emlékeztetett, hogy a személyi jövedelemadót érintő változások miatt az átlagjövedelműek jelentős többletet könyvelhetnek el majd jövőre.

A kedvezményekkel kapcsolatban Kovács Tibor közölte: ha a kormány és az Országos Érdekegyeztető Tanács megegyezésre jut ebben, azt az MSZP-frakció elfogadja.

A keddi parlamenti adóvitával kapcsolatban kifejtette: annak tartalma és hangneme sem tükrözte, hogy gazdasági válság lenne; az ellenzéki pártok nem tettek ennek megfelelő szakmai javaslatokat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását