2024. június 1. - Tünde

Kiáll a tejtermelők mellett az agrártárca

Az agrártárca teljes mértékben támogatja a tejtermelők azon követeléseit, hogy az Európai Bizottság legalább a tevékenységük önköltségének fedezéséhez szükséges feltételeket teremtse meg.
2009. június 22. hétfő 16:28 - HírExtra
A magyar gazdák hétfőn Budapesten, valamint Luxemburgban tiltakoznak tarthatatlannak vélt helyzetük miatt, amiért elsősorban az unió tájágazati reformját hibáztatják. A tejtermelők egyebek mellett a tejkvóták befagyasztását, valamint a támogatások, illetve az export-visszatérítések növelését követelik Brüsszeltől.

A tejágazat nagyon súlyos, összeurópai problémával néz szembe, ami Magyarországon mintegy 10 ezer munkahelyet veszélyeztet - fejtette ki Dékány András, a demonstrálók petícióját hétfőn délelőtt átvevő Gőgös Zoltán földművelésügyi államtitkárt idézve.

Az Európai Unió állam- és kormányfői - köztük Bajnai Gordon miniszterelnök - éppen ezért haladéktalan beavatkozásra kérték fel a mindeddig hezitáló brüsszeli szakbizottságot - hangsúlyozta a szóvivő.

Dékány András emlékeztetett: a magyar kormány 2009 januárja óta mintegy 2,5 milliárd forintot fordított a tejágazat stabilizálására, az állattartók költségeinek enyhítésére.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását