Az MSZP beindítja a motorokat
Ülést tartott az MSZP országos választási bizottsága, amelyen elindították a választási program elkészítését és meghatározták az előkészületek menetét - tájékoztatta az MSZP sajtóosztálya kedden az MTI-t.
2009. július 7. kedd 22:23 - HírExtra
A programkészítés koordinációját a nyár folyamán kibővülő országos választási bizottság végzi az elnök irányításával - olvasható a közleményben, amely szerint a testület megbízta a párt külügyi kabinetjét, hogy konzultáljon az európai szociáldemokrata pártokkal és tájékozódjon azokról a programokról és dokumentumokról, amelyeket a nemzetközi baloldal a világválságból való kitörést követő társadalmi és gazdasági modellekről alkotott.
A közlés szerint a választási bizottság felkéri a szocialista kormánytagokat, hogy augusztus végéig a kormányzati tapasztalatok alapján készítsenek összegzést Magyarország lehetőségeiről és esélyeiről, s "az ország komparatív előnyeiről", amelyek alapot adnak a válságból kitöréshez és a válság utáni fejlődéshez.
A testület a Baloldali Önkormányzati Közösség vezetőségét és a nagyvárosi önkormányzatok szocialista vezetőit is megkeresi azzal, hogy a helyi kormányzás tapasztalatai alapján végezzék el ugyanezt a feladatot - írták a dokumentumban.
Megbízza továbbá az országos választási bizottság a párt ügyvivőit, hogy ugyaneddig a határidőig készítsenek tervet programkonzultációra a lehetséges szakmai és társadalmi partnerekkel, s felkéri a párt tagozatait, műhelyeit, platformjait, alapítványait, a frakció munkacsoportjait, hogy tegyenek javaslatot, amelyben megjelölik azokat a társadalmi konfliktusokat és kihívásokat, amelyekre választ kell találni az MSZP programjában, a válságból kikerülő Magyarország feladatainak meghatározásában.
A választási bizottság a beérkezett javaslatok alapján szeptember 15-ig elkészíti a választási program fő kérdéseinek összefoglalóját. Szeptember 15-től november közepéig az MSZP a programról pártvitát rendez, és szakmai konferenciasorozatot tart. A választási programot az MSZP következő kongresszusa fogadja el - olvasható a tájékoztatásban.
Forrás: MTI