2024. május 7. - Gizella

Csehek és szlovákok az űrben?

Csehországban és Szlovákiában eddig négy menetjegyet adtak el egy leendő űrutazásra – közölte Roman Jonás, a prágai Typ Agency tulajdonosa, aki az amerikai Virgin Galactic számára toborozza a kalandvágyó turistákat.
2009. július 24. péntek 06:51 - HírExtra
A CTK cseh hírügynökség jelentése szerint "az űrjegyek" árusítása tavaly áprilisban kezdődött, s az eddigi csehországi, illetve szlovákiai eredmény felettébb sikeresnek minősíthető.

"Elégedettek vagyunk az eredménnyel, hiszen jelenleg további három személy fontolgatja még a kozmikus kalandot" - mondta a hírügynökségnek Jonás. A Virgin Galactic 200 ezer dollárért kínálja a kirándulásokat. Világszerte állítólag mintegy 300-an érdeklődnek, illetve vettek már menetjegyet az űrutazásra.

Jonás szerint a cseh és a szlovák állampolgárok nagyon érdeklődnek az űrutazás iránt. A sokkal nagyobb Japánban tavaly például hét űrjegyet értékesítettek. Az első cseh turisták a jövő évben látogathatnának el a világűrbe. Az anyaűrhajó már elkészült, s az Egyesült Államokban már folyik tesztelése. A szállító rakéta mintegy 80 százalékban van készen.

A tervek szerint a Virgin Galactic rakétái az Új-Mexikóban lévő űrhajós bázisról fognak indulni. Az űrutasok egyebek között 110 kilométer magasba jutnak el, s mintegy öt percig lesznek a súlytalanság állapotában.

A űrutazási csomag tartozéka az egészségügyi kontroll, a pszichológiai felkészítés és háromnapos intenzív tréning, gyakorlati felkészülés a súlytalanság állapotának elviselésére.

Bár a Virgin Galactic az első olyan üzleti vállalkozás, amely magánembereket visz majd a világűrbe, nem ügyfelei lesznek az első űrturisták. Az orosz űrprogram keretében üzleti alapon már jártak "civilek" a világűrben. Útjuk azonban tízszer drágább volt, mint a Virgin Galactic kínálta utaké.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását