2024. június 1. - Tünde

Még nem tudni, hol lesz az ivóvízbázis

Az új szekszárdi ivóvízbázis mindkét lehetséges helyszínére részletes megvalósíthatósági tanulmányt kér a környezetvédelmi tárca a szekszárdi önkormányzattól.
2009. augusztus 14. péntek 19:31 - HírExtra
A városnak június 2-áig kellett előzetes tanulmányt készítenie arról, hogy a meglévő mohácsi vízbázisból nyerjék az ivóvizet vagy Bogyiszlónál új vízbázist létesítsenek.
Koncsikné Káli Andrea elmondta: a bíráló bizottság a gazdaságosabb megoldást javasolja, de mindkét koncepciót részletesen ki kell dolgoznia az önkormányzatnak. A döntést a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség irányító hatósága hozza meg - tette hozzá.

Szekszárdon az 1993-ban, az akkori vízbázis közelében talált diklóretilén-szennyezés miatt van szükség új ivóvíznyerő helyre. A beruházás azért sürgető, mert a szennyező anyag számítások szerint öt év alatt eléri a jelenleg használt kutakat. A Környezet és Energia Operatív Program támogatásával 2013 május végére kellene készen állnia az új vízbázisnak.

Katona Ferenc, a Szekszárdi Víz- és Csatornamű kft. igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta: a közelebbi, bogyiszlói vízbázis mintegy négy és fél milliárd, míg a mohácsi változat körülbelül hat és fél milliárd forintos beruházás lenne.

A szakember szerint több érv is a bogyiszlói megoldás mellett szól. Mohácsról 45 kilométer távolságból kellene Szekszárdra szállítani a vizet, átemelőt és megszakító tározót kell építeni, valamint az üzemeltetés is drágább. Emellett a hosszú ivóvízvezeték kockázatot jelent az vízminőségre - tette hozzá.

Katona Ferenc elmondta, hogy a mostani számítások szerint a mohácsi víz nettó 271, a bogyiszlói 219 forintba kerülne köbméterenként a fogyasztóknak. A szekszárdiak jelenleg 225 forintot fizetnek egy köbméter vízért. A bogyiszlói vízbázis száz évre biztosítana egészséges ivóvizet a város lakosságának - jegyezte meg.

Tájékoztatása szerint a diklór-etilén terjedését azzal próbálják lassítani, hogy a szennyezett terület mellett lévő kutak szívóerőt gyakorolnak a talajban lévő vegyi anyagra. A kármentesítés évente 120 millió forintba kerül, amelyet jelenleg a szekszárdi vízmű végez állami forrásból.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását