2024. június 2. - Kármen, Anita

Mindkét lányunk döntős

Az A csoportba sorolt Kovács Sarolta és Cseh Krisztina magabiztosan jutott be a nők hagyományos versenyének vasárnapi döntőjébe a londoni öttusa-világbajnokságon.
2009. augusztus 14. péntek 18:00 - HírExtra
A pénteki selejtezőben Kovács 900 pont fölötti vívással kezdett, ezzel hetedik volt az első szám után, majd a negyedik legjobb időt érte el a 200 méteres úszásban, így a lövészettel kombinált futásnak ötödikként vághatott neki. A 3x1000 méter során jó lövészetének köszönhetően végig az élmezőnyben haladt. Az utolsó, harmadik sorozatban egyet sem hibázott, ennek eredményeként a harmadik kilométert teljesen egyedül tette meg az élen, és kocogva is simán őrizte pozícióját. Végül mégis másodikként rangsorolták, a 18. helyen befutó, olimpiai bajnok német Lena Schönebornnak ugyanis jóváírtak több mint egy percet, mivel a lőállása meghibásodott, s egy másikhoz kellett menet közben átállnia.

A csapatversenyben nem érdekelt, egyéni induló Cseh két győzelemmel többet aratott a páston Kovácsnál, 19 ellenfelét verte meg, miközben csak tíztől kapott ki. A negyedik helyen állt az úszás előtt, melyben aztán a 21. idő, s ezzel két részverseny után összetettben a hetedik hely volt az övé. A kombinált számban ő is jól teljesített, a Kovács mögötti csoportban ötödikként futott a célba, Schöneborn előrelépésével ugyanakkor végül is hatodikként zárt.

A B csoportban ugyancsak harmincan szerepelnek, köztük van Vörös Zsuzsanna és Gyenesei Leila. A mezőnynek ebből a feléből is az első tizennyolc helyezett jut tovább. A program 19 óra után ér véget.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását