2024. június 1. - Tünde

A hullaszex kiverte a biztosítékot

Tilos a nyilvánosság előtt kiállítani Gunther von Hagens testpreparátor vitatott munkáját, amely két, úgynevezett plasztinációs eljárással preparált holttestet szexuális aktus közben ábrázol.
2009. szeptember 6. vasárnap 13:25 - HírExtra
Az augsburgi közigazgatási bíróság gyorsított eljárásban jóváhagyta a város még augusztusban kelt tiltási határozatát. Az indoklás szerint a Testvilágok (Körperwelten) című kiállításon a holttest-zex ábrázolása nem más, mint a törvényekkel védett emberi méltóság elleni jogtalan támadás. Pedig ez a jog a halál után sem veszíti el érvényét. Az elhunytak teste személyiségük megsemmisítésével ezúttal egyszerűen anyaggá degradálódott - áll az indoklásban.

Kurt Gribl, Augsburg főpolgármestere üdvözölte a döntést. A bíróság von Hagensre tízezer euró pénzbüntetést is kiszabott. Gribl személyesen hajtotta végre az ítéletet, és maga takarta le a szobrot. A kiállítás szervezői nem kívántak nyilatkozni.

Gunther von Hagens 1977-ben fejlesztette ki áttörő tartósítási technikáját, mely szerint az emberi szövetek folyadék- és zsírtartalmának eltávolítása után műanyaggal tette a preparátumokat időtállóvá.

Ez az eljárás a plasztináció. 1996-ban tartotta első kiállítását különlegesen előkészített preparátumaiból Japánban, mely egyrészt csodálatot, másrészt felháborodást keltett. Azóta emberek ezrei próbálják felajánlani testüket von Hagensnek, aki küzdve az állandó ellenállással, járja a világot, hogy népszerűsítse az emberi test szépségét egy igen sajátos művészeti megközelítésben.

A vitatott alkotásról Hagens korábban úgy nyilatkozott, hogy a fekvő férfin ülő nőt nemi aktus közben ábrázoló akt az emberi élet ciklusait bemutató kiállítás szerves része.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását