2024. május 6. - Ivett, Frida

Nem ad hitelt az állam

Hosszú távú elkötelezettséget és munkahelymegőrzést vár el a magyar kormány a BorsodChem mindenkori tulajdonosától, ám az állam sem közvetlenül, sem az Magyar Fejlesztési Bankon, sem más állami szereplőn keresztül nem nyújt hitelt a cégnek.
2009. október 2. péntek 12:18 - HírExtra
A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) közleménye kitér arra is, hogy az állam nem tulajdonos a társaságban. Az NFGM kiemelt figyelemmel kíséri a társaság körül zajló eseményeket, a jelenlegi tulajdonosok és hitelezők, valamint a kínai befektetők közötti tárgyalásokat. A piaci szereplők közötti egyeztetésekbe ugyanakkor a kormány a jelen helyzetben aktívan nem kíván beavatkozni - áll a közleményben.

A dokumentum emlékeztet arra, hogy a vállalat iránti felelősségtől vezérelve a kormány eddig is több intézkedést tett: július 31-én például módosította az egyedi kormánydöntésről szóló szerződést. Ennek értelmében a 2009-2011 közötti időszakban a BorsodChem létszámvállalás tekintetében eltérhet az eredeti szerződéstől oly módon, hogy plusz egy év monitoring-időszak, 2012 során is vállalja az államháztartási bevétel kompenzációját a továbbfoglalkoztatási kötelezettség teljesítésével.

A kormány, tekintettel a válság hatásaira, lehetőséget nyújtott arra is, hogy a SMART pályázatokon támogatást elnyert vállalatok a megváltozott gazdasági körülményekhez igazíthassák szerződéseik teljesítését. Amennyiben a BorsodChemnél a munkahelyek megőrzése érdekében szükségessé válik az állami beavatkozás, akkor egy tiszta tulajdonosi és rendezett hitelezői struktúrával rendelkező céggel a kormány kész tárgyalásokat folytatni - közölte az NFGM.

A BorsodChem korábbi tájékoztatása szerint a cégnek október 6-ig kell megállapodnia a lejáró hitelekről, és ezt követően további mintegy egy hét áll rendelkezésre arra, hogy a kölcsöntőkét, azaz mezzanine hitelt nyújtott hitelezőkkel, többek között a Wanhuával is megállapodjanak a nettó mintegy egymilliárd euró hitel átstrukturálásáról. Ha nincs megállapodás, a BorsodChem sorsa a hitelezőktől függ. A BorsodChemet hitelező mintegy 60 bank konzorciumának vezetője az UniCredit csoporthoz tartozó HVB.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását