2024. június 1. - Tünde

Nem oldódtak meg a pénzügyi problémák

A februári vancouveri téli olimpia szervezői továbbra is pénzügyi problémákkal küzdenek, mert a tervezett bevételek nem az előre eltervezett ütemben érkeznek.
2009. október 26. hétfő 21:52 - HírExtra
A szervezőbizottság (VANOC) hétfőn közzétette a 2009. júliusában lezárult gazdasági év mérlegét, amely szerint 594 millió dollár volt a bevétel, s 378 millió dollárt költöttek el. A mérlegben a létesítmények építési költségei nincsenek benne.

A szervezők többek között azért aggódnak, mert partnereik közül többen - így a Nemzetközi Olimpiai Bizottság - sem utalták még át az ígért összeget. A VANOC most azon dolgozik, hogy ezen a helyzeten minél gyorsabban változtasson.

A hiányzó pénz "behajtása" azonban csak az egyik probléma, ugyanis a szervezőknek még további kölcsönökre is szükségük lenne, mert jelenleg nincs forrásuk váratlan helyzetek finanszírozására.

Ilyen helyzet adódott például az olimpiai falu kivitelezésénél: ugyanis egy október elején, független szakértők által elkészített tanulmány szerint, a falu megépítésére nem a legmegfelelőbb kivitelezőt választotta a VANOC, s az előre tervezett 1 milliárd dolláros építési költséget 131 millió dollárral túllépték.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását