2024. június 2. - Kármen, Anita

Szép nyereséggel váltott évet a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közel 1,4 milliárd forint adózás utáni nyereséggel zárja a 2009-es évet.
2010. január 7. csütörtök 19:00 - HírExtra
Az előző évinél 39,3 százalékkal kisebb eredmény elsősorban az elmaradt KELER osztalék miatti alacsonyabb pénzügyi eredménnyel magyarázható. Az előzetes adatok alapján a tőzsde tavaly 3,2 milliárd forint árbevételt ért el, 3,2 százalékkal kevesebbet, mint 2008-ban. Az 1,6 milliárd forint EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti) nyereség viszont 4,5 százalékkal magasabb a 2008. évinél, ami a szigorúbb költséggazdálkodásnak tudható be.

Egy évvel korábban, 2008-ban, a BÉT 3,3 milliárd forint árbevételt, 1,5 milliárd forint EBITDA és 2,3 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el.

A 2009. évi, 3,2 milliárd forint árbevétel 55,9 százalékát a kereskedési bevételek tették ki. A bevezetési és forgalomban tartási díjak az összes bevétel 19 százalékát tették ki, információ értékesítésből pedig a bevételek 19,9 százaléka származott. Az egyéb bevételek 5,2 százalékot képviseltek az összes bevételen belül.

A tőzsde azonnali piaci forgalma 5.482 milliárd forint volt tavaly, 5,1 százalékkal alacsonyabb a 2008. évinél. A részvények adásvétele az azonnali összforgalom 93,8 százalékát adta, 5.138 milliárd forint tett ki, ez 2,8 százalékkal maradt el az előző évitől.

A részvénypiaci forgalom 97,5 százalékát öt papír adta 2009-ben, ez az előző évhez képest magasabb piaci koncentrációt jelent. Az OTP 68,9 százalékkal részesedett a részvénypiaci forgalomból. A Mol a forgalom 11,9 százalékát, a Richter a 8,7 százalékát, a Magyar Telekom a 6,8 százalékát, az Egis az 1,3 százalékát adta.

A részvények kapitalizációja 2009. december végére 5.713 milliárd forintra emelkedett a 2008. év végi 3.554 milliárd forintról.

A származékos piacon a válság hatása nagyobb mértékű volt 2009-ben, a forgalom itt 12,5 százalékkal, a kontraktusszám pedig 15 százalékkal esett vissza az előző évhez képest. A forgalom összetétele a deviza alapú termékek javára tolódott el, ezek piaci részesedése 51,8 százalékról 57,7 százalékra nőtt. A származékos piac forgalmának a tőzsde teljes forgalmához viszonyított aránya 2 százalékponttal 40 százalékra csökkent tavaly.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását