2024. június 2. - Kármen, Anita

Megszűnt az MDF jászberényi szervezete

Több mint két évtizedes tevékenysége után feloszlatta önmagát a Magyar Demokrata Fórum (MDF) jászberényi szervezete; a tagok az elmúlt hónapok pártbeli történéseit figyelve és értékelve határoztak a megszüntetés mellett - közölte a Szentesi Mihály volt elnök, alapító tag szerdán az MTI-vel.
2010. február 3. szerda 18:17 - HírExtra
Emlékeztetett rá: az MDF jászberényi szervezete 1989-ben, olyan helyzetben alakult, amikor a jelenlegi helyi pártok és politikusok még meg sem jelentek a közéletben, mert "kivártak".
Véleménye szerint az elmúlt hónapokban az MDF régi arculatának teljes felszámolása folyt, ami Bokros Lajos a tagságra való ráerőltetésével kezdődött. "Bokros Lajos programja sok tekintetben megfontolandó és figyelemre méltó, pusztán néhány dolog hiányzik belőle: a család, a kultúra, a hit, vagyis maga az ember" - tette hozzá.

Mint fogalmazott, az pedig számukra teljesen vállalhatatlan, hogy a demokrata fórum az SZDSZ-szel szövetkezik. Ez politikai prostitúció, ahol az önös hatalmi érdeket minden közösségi érdek fölé helyezik - mondta.

Ezeket a lépéseket és döntéseket a helyi szervezet nem tudta tovább vállalni, ezért a tagok egyhangúlag döntöttek a feloszlatás mellett - tudatta.

Petronyák László, az MDF megyei elnöke a jászberényi szervezet feloszlása kapcsán az MTI-nek elmondta: a lépést sajnálatosnak tartja, hiszen a megyei választmány az elmúlt héten nyilvánította ki, hogy a megyében a szabad demokratákkal semmilyen formában nem kívánnak együttműködni a tavaszi országgyűlési képviselő-választásokra készülve.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását