2024. június 2. - Kármen, Anita

MSZP: a Fidesz továbbra is a svéd nyugdíjmodell bevezetését tervezi

Az MSZP szerint Varga Mihály szerepeltetése a Fidesz országos listáján azt jelenti, hogy az ellenzéki párt a svéd nyugdíjmodell bevezetését tervezi.
2010. február 3. szerda 17:27 - HírExtra
Nyakó István, az MSZP szóvivője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta: a Fidesz alelnöke hétfőn, egy kaposvári lakossági fórumon azt mondta, kitart az egyéni számlás nyugdíjrendszer bevezetése mellett, így a nyugdíjak összege a jövőben a jövedelmektől és a munkában eltöltött időtől függne.

Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének a jelenlegi helyzetben két választása van: vagy bevallja, hogy a Fidesz a svéd nyugdíjmodell mellett áll, vagy Varga Mihállyal is úgy jár el, mint korábban Mádi Lászlóval, és azonnal leveszi a párt választási listájáról - fejtette ki az MSZP szóvivője.

A szocialista politikus szerint a Fidesz a színfalak mögött gőzerővel folytatja a svéd modell bevezetését, ami "visszafordíthatatlan nyugdíjkatasztrófához" vezetne. Az ellenzék által tervezet lépések ugyanis 70 évre emelnék a nyugdíjkorhatárt, valamint akár 20 százalékkal is csökkentenék a nyugdíjak értékét, illetve romba döntenék a kormány által eddig meghozott válságkezelő lépéseket.

Nyakó István megjegyezte: aki ma beszélni mer a Fidesz "titkos programjáról" az "politikai értelemben halott", kivéve, ha nem egy még fontosabb célt szolgál, magának a programnak a megvalósítását.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását