2024. június 2. - Kármen, Anita

Brüsszel: hazánk tartja a jó irányt

Magyarország tartja a gazdasági program megvalósításának irányát, javul külső pénzügyi helyzete - állapította meg az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) együttműködésben készített helyzetértékelésében.
2010. február 15. hétfő 18:40 - HírExtra
"A megtakarítási intézkedéseknek köszönhetően Magyarország 2009-ben a meredek gazdasági visszaesés ellenére is a jelek szerint a GDP-hez viszonyított 3,9 százalék alá szorította le deficitjét. A 2010-es költségvetés a hiány további csökkentését irányozza elő. A hatóságok folytatják annak a gazdaságpolitikai programnak a megvalósítását, amely növelte a befektetők bizalmát, és helyreállította a piaci alapú finanszírozáshoz való hozzáférést" - fogalmazott Olli Rehn gazdasági és pénzügyi EU-biztos.

Rehn szerint a továbbiakban is ugyanerre az elkötelezettségre lesz szükség ahhoz, hogy fenntartsák a közpénzügyek alakulásának irányát, és 2011-ben 3 százalék alá csökkentjen a deficitet. Brüsszel úgy ítéli meg, hogy az idén a magyar gazdaság stabilizálódik, és a GDP növekedésnek indulhat. Ezt támogathatja a nemzetközi környezet javulása, miközben a munkaerőpiac alakulása következtében a hazai kereslet továbbra is nyomott.

"Az elfogadott 2010-es költségvetés összhangban van a 3,8 százalékos GDP-arányos hiánycéllal, és jelentős tartalékok vannak benne. Mindazonáltal a jelentős költségvetési kockázatok - amellett, hogy szigorú megvalósítást feltételeznek - szükség esetén a tartalékok újraképzését is igényelhetik" - olvasható a felülvizsgálati anyagban.

A jelentés megállapította, hogy a pénzügyi helyzet javulásának köszönhetően Magyarország nem kér a nemzetközi támogatási keretből e legújabb felülvizsgálathoz kapcsolódó folyósítást, miként már az előző felülvizsgálathoz kapcsolódóan sem kérte azt.

Magyarország eddig három részletet hívott le a 6,5 milliárd eurós EU-kölcsönkeretből: 2008. december 9-én és 2009. március 26-án 2-2 milliárdot, majd július 6-án 1,5 milliárdot. A fennmaradó egy milliárd lehívását sem a tavaly novemberi, sem a mostani felülvizsgálat kapcsán nem kérte.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását