2024. május 6. - Ivett, Frida

Lengyelország 2015-ben eurózóna tag lehet

Lengyelország várhatóan 2015-be csatlakozik az eurózónához - jelentette ki Ludwik Kotecki pénzügyminiszter-helyettes a TVN CNBC-nek nyilatkozv .
2010. február 24. szerda 19:15 - HírExtra
A kormánytag várakozása összhangban áll a szakértői előrejelzésekkel, amelyek szintén 2015-öt tartják a legvalószínűbb időpontnak. Az elemzők ősszel még 2014-re tették ezt. Kotecki hangsúlyozta: az Európai Unió szigorúbban vizsgálja majd az euróövezethez csatlakozni akarókat Görögország és még néhány már euróövezeti tagállam adósságkezelésével kapcsolatos aggodalmak miatt. A miniszterhelyettes meggyőződésének adott hangot azzal kapcsolatban, miszerint "Lengyelországot szigorúbban ellenőrzik majd, hogy valóban felkészült-e a csatlakozásra".

A februárban nyilvánosságra hozott felülvizsgált lengyel konvergenciaprogram nem tartalmazott pontos dátumot arra nézve, hogy Lengyelország mikor tervezi a csatlakozást az euróövezethez.

Lengyelország korábban arra számított, hogy már 2012-ben bevezetheti az eurót, ez azonban nem következhetett be a globális pénzügyi válság hatására, aminek a következtében megcsappantak az állami bevételek, megnőtt az államháztartási hiány és az államadósság.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását