2024. június 1. - Tünde

A kosár mágusai varázsoltak

Az egy év után újra Magyarországra látogató, világhírű Harlem Globetrotters kosárbűvészei kedden a budapesti Papp László Sportarénában teremtettek varázslatos hangulatot showműsorukkal.
2010. március 23. kedd 23:27 - HírExtra
A sportág szabályait kevésbé, az örömjátékot viszont maximálisan előtérbe helyező alakulat gálájára mintegy 12 ezer néző látogatott ki, zsúfolásig megtelt az aréna. Az est felvezetéseként a közéleti válogatott mérkőzött meg a televíziós csapattal, az összecsapást utóbbiak nyerték, soraikban Puskás Artúr NB I-es játékossal.

A fő műsorszámban a Globetrotters szokás szerint ezúttal is a Washington Generalsszal "küzdött meg". Az összecsapás természetesen csak nyomokban emlékeztetett igazi kosármeccsre, a látványos megoldások és cselek mellett a könnyed szórakozásé és a humoré volt a főszerep: vízlocsolás és nadráglehúzás is szerepelt a repertoárban.

A harlemi vagányok előszeretettel vonták be attrakciójukba a közönséget. Egy néző egy leszaggatott Generals-mezzel, a szerencsésebb lurkók kosárlabdákkal és csuklószorítókkal lettek gazdagabbak. Ahogy szinte mindig, a Globetrotters ismét diadalmenetben vonulhatott le a pályáról. A Generals sem szomorkodhatott, mivel a közös cél maximálisan teljesült, a két csapat csupa mosolygós embert hagyott maga után.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását