2024. május 11. - Ferenc

Átadás-átvétel: teljes a leltár

A kormány elkészült az átadás-átvételi dokumentumokkal - jelentette be Szollár Domokos csütörtöki sajtótájékoztatóján. A kormányszóvivő azt mondta: "teljes a leltár".
2010. május 13. csütörtök 15:55 - HírExtra
Leszögezte: a Bajnai-kormány célja az volt, hogy utóda minél előbb zökkenőmentesen át tudja venni az ország irányítását, és hogy a minisztériumok, illetve háttérintézményeik a lehető legszélesebb körű információkat rögzítsék tevékenységükről.

A "kormányzati Ablak-Zsiráfban" minden információ benne van, azokból az ország helyzete pontosan megismerhető - fogalmazott a szóvivő, megerősítve, hogy csütörtök délutántól a minisztériumok honlapján bárki számára hozzáférhetőek az adatok.

Szollár Domokos a mellé felpolcolt dokumentum-gyűjteményre mutatva azt mondta: ezek együtt közel 3 métert tesznek ki.

Kifejtette: gazdasági válságban még fontosabb, hogy a kormányváltás minél gyorsabb legyen, az új kabinetnek sok gazdasági, válságkezelő intézkedést kell meghoznia; az ország érdeke, hogy a következő kabinet minél hamarabb át tudja venni a kormányt.

"Mi tekerjük a biciklit, lepattanunk róla, a következő kormány csak felpattan rá és megállás nélkül tudja folytatni a tekerést, minél gyorsabban tudja folytatni az érdemi kormányzást" - közölte.
Hangsúlyozta: március 17-e óta több száz ember több ezer órát dolgozott a dokumentumok összeállításával.

Elmondta még, hogy a tárcák és intézményeik azonos struktúrában, szerkezetben készítették el az átadás-átvételi jegyzőkönyveket, amelyek egyebek mellett tartalmazzák a minisztériumok szakmai feladatait, a folyamatban lévő ügyeket határidőkkel, felelősökkel. Ezek mellett megtalálhatók a jogszabály-előkészítési feladatok, az uniós társfinanszírozási projektek teljes helyzetképe, az összes személyzeti feladatat, az állománytáblák, és április 30-i fordulóval zárva a tárcák, intézmények költségvetési helyzete - szögezte le.

A kormányszóvivő úgy vélekedett, hogy szinte valamennyi a Fidesz által kért információ szerepel a dokumentumokban; a kért vagyon-eszköz leltár 2009. december 31-i állapotot tükröz.

Közölte: a minisztériumok belső ellenőrzési terveit is rögzítették, ahogy azt is, hogy mik a háttérintézmények, gazdasági társaságok pontos költségvetési bevételei, kiadásaik, elfogadott üzleti tervei.

Kitért arra is, hogy külön dossziéban rögzítették az uniós elnökséggel foglalkozó ügyek leltárát, ahogy a kormányzati működés "kockázatait", a bizonytalanságokat is. Utóbbival kapcsoltan Szollár Domokos leszögezte: megfelelő tartalékot tett a kormány a költségvetésbe; az egész éves 205 milliárd forintból 18 milliárd forintot költöttek el.

Emlékeztetett, hogy a minisztériumi vezetők osztályvezetőig bezárólag "teljességi nyilatkozatot" tettek.A kormányszóvivő a GDP-adatokról azt mondta: dinamikus növekedésnek indult a magyar gazdaság. Az államháztartási hiánnyal kapcsolatban pedig megismételte, hogy a 3,8 százalékos hiánycél tartható, ha ebben a következő kormány is elkötelezett.

A növekedés beindult, a hiánycél tartható, de Magyarország nehéz év előtt áll - szögezte le Szollár Domokos azzal, hogy ez az év még a gazdasági válság jegyében telik majd.

A Bajnai-kormány a válságnak megfelelő, "hadigazdálkodásnak" megfelelő 2010-es költségvetést készített; ezzel a költségvetéssel hosszú távon növekvő pályára lehet állítani a magyar gazdaságot - tette hozzá.

A fontos idei feladatokról szólva aláhúzta: az államháztartási hiányt "minden körülmények között tartani kell", ha ez így történik, akkor Magyarország adósságpályája is fokozatosan csökkeni fog. A következő kormánynak a szigorú, fegyelmezett, határozott, a Bajnai-kormány által megkezdett pénzügyi politikát kell folytatnia - vélekedett Szollár Domokos.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását