2024. május 12. - Pongrác

Megerősítette együttműködését a Fidesz és a KDNP

Megerősítette együttműködését egy új szövetségesi szerződés aláírásával a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP). Orbán Viktor, a Fidesz elnöke keddi budapesti tájékoztatóján azt mondta: a szerződés célja, hogy példát mutassanak az együttműködésből. Hangsúlyozta, az új kabinet nem koalíciós kormány lesz, hanem "egynemű", hiszen a két leendő kormánypárt, a Fidesz és a KDNP már a választások előtt pártszövetséget hozott létre.
2010. május 18. kedd 15:17 - HírExtra
Ezt úgy kell elképzelni, mintha Németországban a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) megkapná a parlamenti mandátumok felét vagy kétharmadát - példázta a Fidesz és a KDNP választási győzelmét.

A leendő miniszterelnök azt mondta, a választások óta tett lépéseik a nemzeti együttműködés rendszerének felépítéséről szólnak. Hozzátette, hogy "a benyújtott javaslatok a parlament létszámának csökkentéséről, majd egy később, mintegy egy éven belül esedékes házreform, együtt adják ki a nemzeti együttműködés rendszerének új parlamenti dimenzióját". Ebbe a folyamatba illeszkedik a Kereszténydemokrata Néppárttal kötött megállapodás - közölte.

Orbán Viktor azt mondta, elsősorban azt várja a kereszténydemokratáktól, hogy az öt nemzeti ügy közül a család ügyében nyújtsanak segítséget a következő kormánynak. "Különösen számítok az ő munkájukra a család intézményének megerősítésében", az elmúlt nyolc évben ugyanis súlyos támadások érték a családokat - jegyezte meg. A család az együttműködés legfontosabb terepe, ezért le fogjuk győzni a családellenes politika korszakát - emelte ki a Fidesz elnöke.

Semjén Zsolt KDNP-elnök a szerződésre utalva úgy fogalmazott: ez egy szellemi természetű dokumentum, amely történelmi távlatokban elemzi és nézi a Fidesz és a KDNP együttműködését.

A két párt politikai együttműködése nem pusztán stratégiai, annál sokkal mélyebb szellemi alapja van - mondta, hozzátéve: a konstrukció lényege az, hogy a Fidesz egy néppárti karakterű, széles, nagy gyűjtőpárt, a KDNP pedig kifejezetten világnézeti karakterű párt. A kettő harmonikus együttműködése tette lehetővé azt a "fantasztikus" támogatást, amelyet elértek például a parlamenti választáson - értékelte Semjén Zsolt, aki hangsúlyozta, hogy a Kereszténydemokrata Néppártnak az a feladata, hogy az immár 66 éves hagyományai alapján egyfajta szellemi forrásvidéket jelentsen, amely az egész szövetséget gazdagítja.

A családokkal kapcsolatban rámutatott: egyrészt a szükséges jogszabályi és állami segítséget kell a családok mögé tenni, hogy a gyermekvállalás ne legyen azonos a szegénység vállalásával, másrészt pedig biztosítani kell ennek szellemi hátterét is a társadalomban.

A dokumentumban rögzítik, hogy a Fidesz és a KDNP, "átérezvén az országgyűlési választáson kinyilvánított népakaratból eredő történelmi felelősségüket, a demokrácia, a nemzet és a Magyar Köztársaság megújításának érdekében jelen megállapodásban megerősítik évek óta eredményesen folytatott szövetségi politikájukat".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását