2024. május 8. - Mihály

"Újabb" balos hírtévétől óv a Jobbik

A párt szerint a Nemzeti Üdülési Alapítvány 4 milliárd forintért tervez elindítani egy turisztikai televíziós csatornát, amely "egyes híresztelések szerint egy újabb baloldali hírtelevízió lenne".
2010. július 17. szombat 12:54 - HírExtra
Szilágyi György, a párt országgyűlési képviselője szombati fővárosi sajtótájékoztatóján azt monda: a magyarok kétharmada nem engedheti meg magának idén a nyaralást, amihez a lakosság anyagi gondjai mellett a kormányzati intézkedések elmaradása is hozzájárul.
A nyaralás lehetőségét elsősorban az üdülési csekkekkel lehetne elősegíteni, de jelenleg ilyet - a nyugdíjasokon és fogyatékkal élőkön kívül - csak a havi bruttó 130 ezer forintnál kevesebbet keresők igényelhetnek - fejtette ki a politikus. A magas adóterhek miatt a munkáltatók közül is egyre kevesebben tudnak üdülési csekket juttatni dolgozóiknak - tette hozzá.

Kiemelte: az előző évben mintegy 9 milliárd forint folyt be az államkasszában az üdülési csekkek után, ami elenyésző összeg ahhoz képest, hogy az adómentessé tett juttatások mekkora lökést adhatnának a turizmusnak, amely így később a "gazdaság motorjaként" is működhetne.
A Jobbik kezdeményezi az üdülési csekkeket kibocsátó Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumi elnökének elmozdítását is.

Szilágyi György megjegyezte: furcsának tartják, hogy ezt a tisztséget a mai napig a volt KISZ-vezető, "Gyurcsány Ferenc egyik bizalmasa", Karácsony Mihály tölti be.

A politikus felháborítónak nevezte, hogy az alapítvány a jelenlegi gazdasági helyzetben 4 milliárd forintért tervez elindítani egy turisztikai televíziós csatornát, amely "egyes híresztelések szerint egy újabb baloldali hírtelevízió lenne".

Hozzátette: mindeközben a Balatonon az riaszthatja el a turistákat, hogy nincs elég állami forrás a szúnyogok irtására.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását