2024. június 2. - Kármen, Anita

Mocsai lehet a szövetségi kapitány

Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke felkérte Mocsai Lajost, hogy 2012. augusztus 31-ig vállalja el a férfi válogatott szövetségi kapitányi tisztét. Az MKSZ-től származó szerdai információ szerint a sportvezető és a mesteredző megbeszélésén szó esett arról, hogy Mocsai a pozíciót az MKB Veszprém vezetőedzői posztja mellett, azzal párhuzamosan látná el.
2010. július 28. szerda 14:26 - HírExtra
A szakember emellett szeretne továbbra is együtt dolgozni Csoknyai Istvánnal, akivel idén február 24-én kezdték meg a közös munkát a válogatottnál, és megbízatásuk június 30-i lejártáig sikeresen teljesítették feladatukat: a szlovének elleni pótselejtezőn kijuttatták a válogatottat a jövő januári, svédországi világbajnokságra.

A távlati cél a londoni olimpiai kvalifikáció, Mocsai – miután 1988-ban, Szöulban a férfi, 2000-ben, Sydneyben és 2004-ben, Athénban pedig a női együttest irányította – 2012-ben negyedszer vehetne részt magyar szövetségi kapitányként az ötkarikás játékokon. Amennyiben minden a tervek szerint halad, a szövetség augusztus 25-i elnökségi ülésén nevezhetik ki a férfi válogatott élére Mocsai Lajost.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását